Az Egyesült Királyság legjobb könyvelő irodája 2020-ban a magyar EVLA LTD.

2020. november 20. 14:36

Barta Zsolt

A LUCA-díj a könyvelői világ ‘Oscar-díja’ és az egész Egyesült Királyság területén működő könyvelőirodák közül választják ki a győztest az éves kiemelkedő teljesítményért. A 2020-as “Nagy Könyvelői Praxis” díjat idén a magyar tulajdonú EVLA Ltd. nyerte meg.

„Nagyon büszkék vagyunk az elismerésre egy ilyen megpróbáltatásokkal teli évben, és arra is, hogy magyarként lehetünk a legjobb angol könyvelőiroda. Ebben az évben sok kihívással kellett szembe néznünk, aminek nagy részét nem magunknak választottuk és nem is szívesen fogadtuk. Ezért is tartottam nagyon fontosnak, hogy olyan célokat is kitűzzünk, amiért szívesen teszünk, és amik előre mutatnak és jobbá tesznek bennünket. Emiatt is neveztünk a díjakra és dolgoztunk egész éven át kitartóan a megfelelésért.” – vallott a sikerükről Szabó Éva, az EVLA Ltd. ügyvezetője.

Eva-foto-fine

Szabó Éva, az EVLA Ltd. ügyvezetője

„13 évvel ezelőtt, amikor Angliába érkeztünk még álmodni sem mertünk ilyen dicsőségről. Akkor még a mikrobiológus diplomám PhD kiegészítésére készültem egy angol egyetemen, Végül is nem lettem mikrobiológus. A teljes karrierváltás mellett döntöttem. Már itt, Angliában kezdtem meg a könyvelői tanulmányaimat,, azzal a céllal, hogy otthonról tudjak majd dolgozni a kisbabánk mellett a nappalinkból.

Ahogy a lányunk, úgy a cég is felnőtt már. A működési engedélyünk hamarosan 10 éves lesz, már 10 csodálatos emberrel dolgozhatok együtt 3 működő irodában. Az évek során több mint 1,600 céggel és 4,200 magánszeméllyel kerültünk munkakapcsolatba, a Facebookon megosztott híreink több mint 4,700 követőhöz jut el. Remélem a munkánk sokaknak nyújtott segítséget és még sokaknak fog az elkövetkezendő években is.”

weboldal: www.evabookkeeping.co.uk