Konferenciaközpont

Cégöröklés előre elrendezve

Ne bízzuk a sorsra!

2022. október 6.

Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.

Nem életkorhoz kötött a cégöröklés biztonságos elrendezésének kérdése. Bárkivel, bármelyik pillanatban történhet valami, ami miatt azonnal aktuálissá válik a helyettesítése. Fej nélkül nem tud működni egyetlen cég sem. Túl sok példa van már sajnos arra, hogy az első számú vezető hirtelen távozásával a cég működésképtelenné vált. Mert nem volt, aki azonnal átvegye a döntéseket, aláírjon, az ügyfeleket megnyugtassa. A bank leállította a hitelezést, elmaradtak a bizalmi, régi ügyfelek, elmentek a kulcsemberek, tönkrement minden, amit az alapító létrehozott.

Az általad alapított cég minden pillanatban készen áll arra, hogy nélküled is flottul működjön? Van olyan személy, aki azonnal be tud állni helyetted, s nincs leállás? A család és a tulajdonostársak felé már előre mindent elrendeztél? Tudod már, hogy ki lesz az utódod a cégben? Gondoskodtál-e már a vagyonod, cégvagyonod biztonságba helyezéséről? A fejedben levő tudás megmaradásáról is?

A gondos alapító időben elrendezi, hogy nélküle is az történjen a céggel, amit ő akar. Van rá terve, mikor lép ki belőle önszántából és mi lesz, ha nem a tervei szerint alakul minden.  Nyugodtan alszik, mert rendezett vagyoni és tulajdoni viszonyokat hagy maga után.

Ha bármikor céget alapítottál, s még nem jutottál el odáig, hogy elrendezd a sorsát, mielőtt már nem leszel ott, várunk a cégöröklésről szóló konferencián. Sok jó tanáccsal készültek az előadóink.

Cégöröklés előre elrendezve

Ne bízzuk a sorsra!

 

Hibrid PP–BKIK konferencia cégtulajdonosoknak!

 

Időpont: Október 6. 9.30–16.20

Helyszín: Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99. 7. emelet

Távolról résztvevőknek internetek keresztül jelszóval

Tudod már, ki vezeti utánad a cégedet? Időben emeld magad mellé!

A baj váratlanul jön. Akkor már nem te döntesz, mi legyen. Lépj előbb!

Okos, időben elrendezett örökléssel céged biztonságban lesz nélküled is.

p

Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek 7 napig jelszóval nézhető!
Választhatja mindkettőt együtt (távolról és helyszínről részvételt)!

p

Program

9.00– Regisztráció a helyszínen és távolról az internetes felületen

9.30–9.35 Moderátor bevezetője

9.35–9.50 Öröklés elrendezése időben. Nem csak időseknek. Kompetenciák és korosztályok.
Zsabka Zsolt alelnök, BKIK

9.50–10.10 Adjuk el? Ne adjuk?  A cégöröklés nehézségei az érzelmi kötődésen túl.
Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, Opten Informatikai Kft.

10.10–10.30 A szellemi vagyon a fejben marad örökké? Ennél veszélyesebb nincs! Szellemi vagyonunk átadása, cégvagyonná alakítása időben.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System

10.30–10.50 A cégöröklés önjáró vállalat nélkül nem más, mint puszta vakmerőség.
Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, Vállalatépítés.hu

10.50–11.05 Milyen lehetőséget jelent a tőkefinanszírozás a kkv-k számára?
Láving Gusztáv befektetési igazgató, Hiventures

11.05–11.35 Konzultáció az előadókkal, kávészünet

p

11.35–11.55 A vagyonkezelő alapítványok szerepe az üzleti életben és a családi vagyon megőrzésében.
Magyar Csaba TEP, LL.M managing partner, Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda

11.55–12.15 Cégstruktúra a cégöröklés szolgálatában! Jogilag és pénzügyileg tiszta helyzet, transzparencia biztosítva.
Csővári István ügyvéd, Csővári Ügyvédi Iroda

12.15–12.40 Vegyük figyelembe az adózás adta vagyoni előnyöket! Sokat veszíthet az örökség az értékéből, ha nem figyelünk oda!
Papp Tibor vezérigazgató, Írisz Office Zrt.

12.40–13.00 Milyen előnyei vannak, ha mindenünket a bizalmi vagyonkezelő kezébe adjuk?
Baráti Ákos senior ügyvéd, adószakértő, Jalsovszky Ügyvédi Iroda

13.00–13.25 SEED beszélgetés:  A nem tervezett és tervezett cégöröklés és generációváltás tanulságos esetei.
Lakatosné Lukács Zsuzsa ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, Novákné Gergely Vera alapító és első generációs cégátadó  MediLine üzlethálózat, Árpásy Ágnes operatív vezetője, társtulajdonos, Szövin Székesfehérvár Kft.

13.25–14.00 Konzultáció az előadókkal, ebédszünet

p

14.00–14.20 Készítsük fel a céget az eredményes és hatékony – cégértéknövelő – átadásra! Építsünk kiszállási stratégiát is.
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.

14.20–14.40 Váratlan öröklési, hagyatéki ügyben már nem te döntesz, hanem a törvények. Miről gondoskodhatunk már előre a társasági a szerződésekben?
dr. Majoros Lilla ügyvéd, act Bán és Karika Ügyvédi Társulás

14.40–15.30 Interaktív kerekasztal-beszélgetés:
Mi történik, ha a cég első számú vezetője, alapítója, döntéshozója, aláírója egyik napról a másikra nincs. Mivel előzhetjük meg a káosz kialakulását?
Az egyszemélyes vezetés, tulajdonlás előnyei és hátrányai.
A kapcsolatrendszerkulcskérdés.
Az egyéni vállalkozók és az öröklés elrendezése. Az adósság is tovább száll az utódra.
Beszélgetőpartnerek:
Baráti Ákos senior ügyvéd, adószakértő, Jalsovszky Ügyvédi Iroda
Demcsák Mária ügyvezető, PP Konferenciaközpont
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.
dr. Majoros Lilla ügyvéd, act Bán és Karika Ügyvédi Társulás

15.30–15.50 Konzultáció az előadókkal

15.40–16.20 Networking különprogram 

Szabadon választott Networking Program a konferencia helyszíni résztvevőinek az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával. Személyes bemutatkozás névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra jelentkezni a konferencia regisztrációs pultjánál lehet a konferencia teljes ideje alatt.

Rendezők:

Szakmai támogatók:

Prezentációt tartó támogatók:

Szakmai partnerek:

Médiatámogatók: