Konferenciaközpont

Szellemi tulajdon – A láthatatlan vagyon

Tedd láthatóvá a vagyoni értékek között!

2021. január 21.

Országos élő videókonferencia.

A tomboló gazdasági válság idején a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, milyen könnyen válik értéktelenné a  fizikai vagyon. A fejünkben levő tudás azonban csak akkor veszhet kárba, ha nem jelenítjük meg a cég vagyoni értékei között. De ne csak az innovációban, a feltalálásban, az újításban közvetlenül kifejeződött vagyoni értékekben gondolkodjunk! Tudjuk meg időben, hogy a „láthatatlan vagyon”, azaz az alapító tulajdonos kapcsolatrendszere, saját vezetői, szervezetfejlesztési know-howja, a felépített brand, a márka éppen úgy vagyonosítható, mint a szervezeti működési folyamat, a sikert hozott üzleti, termelési, értékesítési rendszereink. Ne hagyjuk elveszni a láthatatlan vagyonunkat, ami akár a cég fizikai vagyonának 3-4-szerese is lehet.  Ne dobjuk a kukába saját értékünket! Ha sor kerül a generációváltásra, vagy a cég eladására, befektető bevonásába, döntő szerepe lesz a cégértékben a szellemi vagyonnak.  Tulajdonosoknak, döntéshozóknak, céget vásárlóknak és eladóknak, generációváltóknak mondjuk el, hogyan mérhető és értékesíthető  a tulajdonos hatalmas kapcsolatrendszere, innovativitása, speciális egyéni tudása. Hogyan válik láthatóvá a cég innovációs képessége, az emberek, egyéni hozzáadott-értéke, a cég brandje, hírneve, kapcsolatrendszere. Szakemberektől megtudhatjuk, mit tegyünk, hogy ne a kukába kerüljön az általunk teremtett érték. 

Szellemi tulajdon – A láthatatlan vagyon

Tedd láthatóvá a vagyoni értékek között!

 

Időpont: 2021. január 21. csütörtök, 9.30–15.10 (utána még 6 napig megnézhető megtekinthető)

Helyszín: országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten, bárhonnan)

 

A fizikai vagyonod elveszhet a válságban. A szellemi vagyonod soha.

A láthatatlan vagyon akár 2-3-szorosára is növelheti a cég értékét!

A tulajdonos kincse a sikeres modellben van. Értékeltesd fel, míg nem késő!

 

Még kedvezménnyel!

A videóközvetítés a konferencia napján és még 6 napig visszanézhető!

Program

9.00– Regisztráció a videóközvetítésre jelszóval

9.35–10.05 A szellemi tulajdon, mint vagyon.
Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)

10.05–10.30 Szellemivagyon-gazdálkodás az innovációmenedzsment eszközeivel.
Kiss János József magyar és európai szabadalmi ügyvivő, innovációs és iparjogvédelmi szakmérnök, Glósz és Társa System

10.30–11.00 Cégnév, domain, védjegy és védjegykutatás.
Dr. Łuszcz Viktor ügyvéd partner Danubia Legal | Luszcz Ügyvédi Iroda

11.00–11.30 A szellemivagyon-gazdálkodás vállalati módszertana.
Kiss János József magyar és európai szabadalmi ügyvivő, innovációs és iparjogvédelmi szakmérnök, Glósz és Társa System

11.30–11.50 Konzultáció a közvetítés felületén az előadókkal, kávészünet

 

11.50–12.15 Amit a know-how-ról feltétlenül tudni kell.
Dr. Molnár István ügyvezető, magyar és európai szabadalmi ügyvivő, Danubia IP Innovációs Tanácsadó Kft.

12.15–12.45 A szellemi alkotások adókedvezménye, adózási vonzatai. Érdemes odafigyelni rá!
Dr. Csővári István ügyvéd, partner, Jalsovszky Ügyvédi Iroda

12.45–13.10 A piaci siker érdekében már a cégalapításkor tisztázandó kérdések
Pál Roberta jogi szakértő, partner, Mihalics Ügyvédi iroda

13.10–13.50 Webtelevízió
Ne dobjuk a kukába a tudásunkat! Tudod, hogy mennyit ér a fejedben levő láthatatlan vagyon?
Beszélgetőpartnerek:
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System
Dr. Molnár István ügyvezető, magyar és európai szabadalmi ügyvivő, Danubia IP Innovációs Tanácsadó Kft.
Keresnyei János ügyvezető igazgató, Kerko Media Kft.

 

13.50–14.10 Konzultáció a közvetítés felületén az előadókkal, ebédszünet

 

14.10–14.30  A XXI. század menedzsmentjének legfőbb feladata a vállalati – számvitel által nem mért – láthatatlan vagyonelemekkel való gazdálkodásMiért?
Láncz Gábor változásmenedzsment szakértő, Változás- és Válságmenedzserek Országos Szövetsége

14.30–14.50 Hogyan tárjuk fel és hasznosítsuk a goodwillben rejtőzködő szellemi vagyont?
Keresnyei János ügyvezető igazgató, Kerko Media Kft.

14.50–15.10 Szellemi apport a cég társasági szerződésében. Mire figyeljünk?
Dr. Kocsis Ildikó alapító ügyvéd, Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Rendezők:

Kiemelt Szakmai partner:

Kiemelt Szakmai támogató:

Szakmai támogatók:

Prezentációt tartó támogatók:

Szakmai partnerek:

Médiatámogatók: