2023. október 5.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.
Sorsdöntő, kikerülhetetlen döntések egy cég életében. Nem lehet megúszni! A cég életében mindig érdemes szem előtt tartani a cégeladás, cégöröklés, cégvásárlás lehetőségeit. Sok gondra és sok növekedési tervre lehet általuk jó választ kapni. Van az a helyzet, amikor nagy dilemma előtt állunk! Eladjuk idegennek vagy átadjuk cégeinket az utódoknak? Mindkét esetben az a lényeg, hogy az alapító nélkül is működőképes legyen. A sikeres kiszálláshoz, eladáshoz, átadáshoz már jó előre fel kell készíteni a céget és magunkat, tulajdonosokat is. Időben kell gondolni az adózási és költségvonzatokra, a cégvezetési tudás, a szellemi vagyon átadására, a vagyon szétosztásával kapcsolatos biztonsági intézkedésekre, és a szervezet átadható állapotba hozására. Úgy adjuk el, hogy mindenképpen nyerjünk rajta. Ne kényszerhelyzetben kapkodjunk! A befektetők a rendben levő, transzparens, önjáró cégeket veszik! S van olyan helyzet, amikor a növekedés, a piacszerzés a célunk. Milyen előnyökkel jár a piacbővítési, illetve befektetési szándékú cégfelvásárlás? Vagy inkább tevékenységeket, brandet, üzletrészeket vegyünk? Hol vannak csapdák? Mire figyeljünk, hogy a vagyoni értékek teljes mértékben átkerüljenek hozzánk? Hogyan lesz a cégünk értéke a vásárolt értéknél is nagyobb egy sikeres tranzakciótól? Várjuk a cégöröklésben vagy cég eladásában gondolkodó vállalatvezetőket és utódokat, de a növekedésben, bővülésben gondolkodó, ebben a szakaszban levőket is. Sok hasznos, praktikus tanácsot, sok pénzkímélő, biztonságos megoldást adnak át előadóink a jó döntéshez. (P)
Időpont: 2023. október 5. 9.30–15.45
Helyszín: Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99. 7. emelet
Távolról résztvevőknek: a következő nap 12 órától + 9 napig jelszóval videón.
Ideális megoldásnak a cég eladását tartod? Hogyan érd el a legjobb árat?
Profi, önjáró céget adj át az utódodnak is. Ami nélküled is működik!
Mikor gondolkodjunk cégvásárlásban? Növekedés piacszerzéssel okosan!
Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek másnap 12 órától 9,5 napig jelszóval nézhető!
Minden résztvevő már másnap letöltheti az előadók prezentációit!
Program
9.00– től Regisztráció a helyszínen
Videókonferencia közvetítés jelszóval október 6. 12 órától október 15.-ig nézhető.
9.30–9.35 Moderátor bevezetője
9.30–9.55 Milyen cégek kelendőek a befektetői piacon? Lehet, hogy másnak többet ér a cégem? Trendek, befektetők, értékelések.
Zsembery Levente vezérigazgató, X-Ventures Zrt.
9-55–10.15 Cégeladásra felkészülten! Eladásképes a céged? Mi tetszik ma a befektetőknek?
Mátyásfalvi Kristóf ügyvezető, Glatz Capital Kft.
10.15–10.40 Kié a szellemi vagyon? Mikor növeli a cég vagyoni értékét? Hogyan tegyük átadhatóvá!
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System.
10.40–11.05 Vállalkozások cégcsoporttá alakítása a cégeladás és cégöröklés szolgálatában.
Csővári István ügyvéd és adószakértő, Csővári Ügyvédi iroda
11.05–11.25 Átlátható pénzügyi kimutatások a sikeres cég értékesítésért.
Kelemen Kálmán tulajdonos, Spice Consulting Kft.
11.25–11.55 kávészünet, konzultáció az előadókkal
11.55–12.15 Tervezett és tervezetlen kiszállási stratégiák különböző helyzetekben.
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.,
12.15–12.35 Vételár-maximalizálás cégeladáskor. A cégeladási folyamat buktatói.
Makai Gábor igazgató, Absolvo
12.35–12.55 Cég- és magánvagyon átadása bizalmi vagyonkezelőnek! Mikor kerüljön szóba?
Baráti Ákos senior ügyvéd, adószakértő, Jalsovszky Ügyvédi Iroda
12.55–13.15 Egy cégközvetítő gyakorlati tanácsai.
Szapár András ügyvezető, cégetveszek.hu
13.15–13.50 Ebédszünet, konzultáció az előadókkal
13.50–14.20 Nem mindegy, mennyit adózunk eladáskor, öröklés esetén és vásárláskor! Mire figyeljünk?
Papp Tibor vezérigazgató, Írisz Office Zrt.
14.20–14.50 A cégértékesítés számviteli buktatói.
Böröcz Ferenc szellemi és fizikai vagyon értékbecslő, Ferinno Kft.
(P)
14.50–15.10 Konzultáció az előadókkal
15.05–15.45 Grátisz Networking program
Szabadon választható részvétel a Networking Programon a konferencia helyszíni résztvevőinek. Személyes bemutatkozás az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával, névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra nem kötelező jelentkezni, a részvétel az utolsó pillanatig eldönthető.
Az idei 2. féléves szezonban a KKV-AKADÉMIA konferenciáin 3 részvétel választható:
Rendezők:
Szakmai támogatók:
Prezentációt tartó támogatók:
A PP Konferenciák céginformációs partnere:
A PP Konferenciák szerverüzemeltetési partnere:
Szakmai partnerek:
Médiatámogatók: