2022-ben is 10 vállalat vehette át az Üzleti Etikai Díjat
2022. november 25. 11:25
PP Konferencia
Minden év novemberében újabb 10 vállalat örömében osztoznak a díjkiosztó gálán az előző évi üzleti etikai díjazott cégek és az újonnan díjazottak vezetői, munkatársai, családtagjai. 10 díjazott cég tulajdonosa, vezetője vette át az alapítók és az előző évben nyertesekből álló zsűritagok által a vállalatnak odaítélt 2022. évi Üzleti Etikai Díjat.
Az idei Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségére is eljöttek az előző évi díjazott cégek vezetői, tulajdonosai, ezzel a hűségüket és elkötelezettségüket is kifejezve a tisztességes és felelős üzleti magatartásmód iránt. És természetesen együtt örülnek az új díjazottakkal.
Az öröm, a büszkeség és a ráébredés most is, mint minden évben megjelent a díjat kapó cégek vezetőinek köszönő beszédeiben. Díjjal a kezükben a mikrofon előtt szívből jövő szavakkal köszönték meg az elismerést. Bevallották, soha nem gondoltak arra, hogy a világ legtermészetesebb viselkedéséért, a tisztességes, becsületes, másokra tekintettel levő, felelős üzleti jelenlétért díjat lehet kapni.
Velük együtt immár 130 élő, működő cég viselheti büszkén az üzleti etikus vállalat jelzőt és vele együtt használhatja az üzleti etikai díj logóját, emblémáját.
Demcsák Mária, aki László Ervinnel együtt 2000-ban alapította az Üzleti Etikai Díjat elmondta: idén több mint 80 jelölést kaptak a szervezők, ezekből több, mint 70 cég kapott pályázatra felkérést és 35 értékelhető pályázat érkezett az üzleti szektorból. Az eddig díjazott cégek vezetőiből álló zsűrinek nehéz dolga volt. A rendkívül erős, hiteles pályázatokból nem volt könnyű csak 10 céget kiválasztani nyertesként. 37 vállalatvezető szavazott arról, mely cégeknek adjanak bizalmat, amelyek megőrzik a díj, az üzleti etikus jelző használatával járó felelősséget. A díjazottaknak az elismerés nem kerül semmibe. Elvárás feléjük a példamutató, tisztességes üzleti jelenlét és a fenntartható fejlődésért tettek, cselekedetek fokozott beépítése és annak edukálása. A díj és az etikus cég jelzőjének viselése örökre szól. Azt csak az alapítók vonhatják vissza.
Az alapítók – László Ervin világhírű tudós, író, a Budapest Klub Alapítvány elnöke, és Demcsák Mária a Privát Profit és a Piac & Profit alapítója, – 23 évvel ezelőtt azzal a szándékkal hozták létre a díjat, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, vállalatok, melyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, az emberek, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt működésükkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítják, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a másik ember, a szűkebb közösségük, az élővilág, a társadalom, tehát a fenntartható fejlődés érdekeivel.
Demcsák Mária elmondta azt is, hogy a pályázatra az országos gazdasági szakmai szervezetek, kamarák elnökségi döntéssel jelölnek tagjaik sorából és maguk a cégek önjelölést nyújthatnak be. A jelöltek közül azonban csak azok nyújthatnak be pályázatot, amely cégeket arra kifejezetten felkérnek az alapítók.
(P)
2022-ben a Kisvállalat kategória nyertesei
Derik Hungária Kft.
Faberland Kft.
J&J Center Kft.
RG-Stúdió Kft.
Losonczi Innovation Kft.
2022-ben a Középvállalat kategória nyertesei
ÉMK Kft.
Fétis Kft.
Metalloglobus Kft.
2022-ben a Multinacionális vállalat kategória nyertesei
BorsodChem Zrt.
Eaton Enterprises Hungary Kft.
Az alapítók az Üzleti Etikai Díj sikerét egyértelműen azzal azonosítják, hogy az alapítás óta eltelt 23 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Kisvállalat kategóriában” a
Derik Hungária Kft.
A biztonsági rendszer szolgáltatást végző cég székhelye Tata. 2002-ben alapította a ma is egyszemélyben tulajdonos és ügyvezető, Rigó Péter. A cég a Derik Cégcsoport zászlóshajója. A történet a Derik Nyomozóiroda Bt.-vel kezdődött, mely családi vállalkozás volt már akkor is. Eredményei nem különíthetőek el a cégcsoporttól, a tagvállalatok ugyanis elválaszthatatlanok egymástól. A munkavállalók száma 100 fő körüli. Forgalmuk megközelíti az 1 milliárd forintot.
Távfelügyeletükön az év minden napján 0-24 órában fogadják a kamera-és riasztórendszerek jelzéseit és reagálnak rájuk. Tatán és környékén saját kivonulószolgálattal rendelkeznek. Számtalan gyárban és irodaházban takarítási és kertgondozási szolgáltatást is végeznek. Legújabb projektjük a virtuális őrzés, mely az élőerős őrzés váltja ki.
Munkatársaiknak fizetési előleget, gyorssegélyt adnak, ha igénylik. Minden évben bérkorrekció hajtanak végre, idén már kétszer került rá sor az infláció miatt. A vezetők ugyanolyan elvárásokkal vannak magukkal szemben, mint az alkalmazottakkal. Semmilyen különbség nincs a cégen belül ember és ember között. Stabil beszállító és alvállalkozói partneri körrel dolgoznak. Ez fontosabb számukra, mint a kedvezőbb ár. Az üzlet szerintük akkor jó, ha mindkét fél annak érzi, senki érdeke nem sérül és a megbízás is jókedvvel teljesül.
Jelentős társadalmi felelősségvállalásuk Tata városához és a megyéhez fűződik. Ott működnek, ott laknak, ott adakoznak, segítenek. Ezt alátámasztandó, az üzleti etikai díj pályázatukhoz személyes ajánlólevelet írt Tata város polgármestere, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a VOSZ is. Ezekből egyértelműen kiderül, mekkora nagy a tisztelet és megbecsülés a cég iránt szűkebb környezetében. Tata város és a szakmai szövetségek rengeteg elismeréssel köszönték már meg a családi vállalkozás segítségét, támogatásait és kimagasló társadalmi szerepvállalását.
Sokat adnak, segítenek másokon. A lista nagyon hosszú. A vásárokon, kultúrán megváltozott munkaképességűek támogatásán, a szakmai rendezvények felkarolásán a templomfelújításon, a város festőművésze hagyatékának megmentésén, az amatőr diákversenyeken keresztül a szakmai eseményekig – igen széles a paletta.
A cég alapítója személyesen, aktívan dolgozik sok helyi alapítványban. Munkássága alatt számos díjat kapott emberként, üzletemberként is.
A családi vállalkozás, élén az alapítóval szép példája annak, hogy a felelős családi vállalkozások saját szűkebb hazájuknak hogyan lesznek megbecsült polgárai, hogyan vállalják fel a közvetlen környezetük jóllétének emelését. A cég etikussága és az alapító embersége teljes mértékben egybeforr. A cég kétséget kizáróan méltó az üzleti etikai díjra.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Kisvállalat kategóriában” a
Faberland Kft.
A péceli cég fő tevékenysége a játékgyártás. Egy személy a tulajdonos és az ügyvezető: Bálint Tibor. A cég 32 főnek ad munkát, félmilliárdos árbevételt produkálnak, 2010-ben indultak.
Egyszemélyes vállalkozásként indult a cég 2010-ben egy családi ház garázsából. Jelenleg már két irodában és egy műhelyben zajlik a munka a 32 fős munkatársi csapattal. Egy új 500 nm-es műhelycsarnok tervrajzai is készen várják a megvalósulást.
Barátságos munkatársi légkör, őszinte egymás felé fordulás, kreatív, innovatív pezsgés a munkahelyen. Open office-ban dolgoznak korszerű munkavégzési eszközökkel. A szakmai fejlődés is biztosított. A legjobb Női Munkahely Díját is megkapták. Igazi családbarát munkahely.
A cég tulajdonosa és vezetője személyes példamutatásával, emberi tisztességével inspiráló hatású a munkavállalókra. Rendszeresen vállal heti 3-4 óra önkéntességet a helyi vallási közösségben.
Kiemelten hangsúlyos az ügyfelekkel szemben tanúsított etikus magatartásuk. Számtalan esetben fordul elő, hogy garanciális vállalásokon túl, ha egy alkatrész meghibásodik, költségtérítés nélkül biztosítják a pótalkatrészt, esetleg még a javítást, helyszíni korrekciót is.
A játék a termékük, tehát társadalmi felelősségvállalásukban dominál a gyerekekkel, iskolákkal, óvodákkal kapcsolatos támogatás. Például komplett játszóteret ajándékoztak Pécel városának. Igyekeznek olyan játékmegoldásokat kitalálni, amivel kimozdítják a kütyüjük zárt világából a gyerekeket a szabadtérre, a játszóterekre. Egy civil szervezet felkérésére az ügyvezető részt vett egy játszóeszköz kifejlesztésében, mely a kerekesszékes emberek számára készült. A városban sok önkéntes munkát vállalnak a munkatársak. Oda mennek, ahol a leghasznosabbak. Ezt egyeztetik a polgármesterrel. Segítenek például olyan családnak ahol hirtelen meghalt a családfő, vagy önkéntesen telepítettek műfüvet egy közösségi épület előkertjébe.
A péceli cég jószívű, adakozó, a szűkebb környezetére, munkatársaira, azok családjára és a városukra figyelő, a jólétet növelő szemlélettel, gyakorlattal jelenlevő. Példamutató, etikus. Érdemes az üzleti etikai díj elnyerésére.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Kisvállalat kategóriában” a
J&J Center Kft.
A 28 éve működő családi cég 3 generációs. 1914-től folyamatos résztvevője volt és van a hazai és nemzetközi váméletnek. A cég Budaörsi székhelyű, 337 millió forintos árbevételű, 41 főt foglalkoztat. A nemzetközi kereskedelem területein nyújt ügyintézési és szakértői szolgáltatásokat.
A családi cég története az egyik tulajdonos nagyapjától kezdődik. Krasznai József 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia alatt tengerész pénzügyőrként kezdte a szolgálatát Fiuméban. Tüske Péterné Ibolya alapító tulajdonos és ügyvezető, közgazdasági és felsőfokú vámjogi végzettségű. Alapítója és hosszú évekig elnökségi tagja a Magyar Vámügyi Szövetségnek. Tüske Péter nyugállományú pénzügyőr ezredes az MLBKT „Logisztikai Magiszter” címének birtokosa. 50 éve foglalkozik vám- és adóügyekkel. Két évig Genfben, az ENSZ EGB Belső Szállítási Bizottságában Magyarország képviseletét látta el. 1995-ben a Vámigazgatások Világszervezete (WCO) a világ 10 legjobb vámosa közé választotta. Lányuk Tüske Zsuzsanna a Magyar Logisztikai, beszerzési és készletezési társaság elnökségi tagja, valamint SCM Tréningközpontjának szakmai trénere.
Szakmai magasságuk megkérdőjelezhetetlen. Megingathatatlanul hisznek a vámszakma folytonosságában és a szakmai tradíciók tiszteletében, a hazai vámkultúra fejlesztésében, a versenyképes, korrekt szolgáltatási környezet megteremtésében. A kiváló elődök szellemisége és erkölcsi értékei motiválják a családi vállalkozás vezetőit.
Hazai multinacionális cégek 15-20 éve a partnereik, hiszik hogy ez a magas minőségi sztenderdjeinknek, szakmai felkészültségünknek, gyorsaságunknak, rugalmasságunknak és fedhetetlenségünknek köszönhető.
Ügyfeleket segítve, az érdekeiket képviselve részt vesznek a vámhatósági egyeztetéseken, annak érdekében, hogy mindkét oldal számára előnyös megállapodások szülessenek.
Korrupciómentesek, ami a szakma sok szereplőjéről nem mondható el. Tudatos döntéssel nem vesznek részt kockázatos, jogszabályi periférián lavírozó ügyletek bonyolításában. Kizárólag megfelelően felkészített és képzett, több éves szakmai gyakorlattal rendelkező, erkölcsileg feddhetetlen munkavállalókat foglalkoztatnak. A legmagasabb szintű engedélyekkel, regisztrációkkal rendelkeznek a világban.
Munkavállalóik átlagosan több, mint 9 éve dolgoznak a cégnél.
Társadalmi felelősségvállalásuk leginkább a szakma színvonalának emelése érdekében történik. Szakmai blogot tartanak fenn, szakportáljuk, hírlevelük van, amiben tájékoztatják ügyfeleiket és a szakmát. OKJ-képzésben és duális képzésben közreműködnek, előadásokat tartanak iskolákban. Fennállásunk alatt több mint 30, elsősorban gyermekeket támogató alapítványnak juttattak pénzadományt, jellemzően Budaörshöz kapcsolódva.
A nagy tradícióval, szakmai hírnévvel rendelkező, 4 generációs kisvállalkozás hihetetlen szakmai tisztességgel, hírnévvel, felkészültséggel, tudatossággal és etikussággal tartja a színvonalat már több mint egy évszázada. Mélyen beépültek a szakmába, hazai és nemzetközi területen egyaránt. Méltóak az üzleti etikai jelző viselésére.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Kisvállalat kategóriában” az
RG-Stúdió Kft.
A 2000-ben alapított online marketing és stratégiai tanácsadással foglalkozó kisvállalkozásnak Erős Gábor a tulajdonosa. A céget már egy általa kinevelt ügyvezető vezeti 10 munkatárssal. Éves árbevételük 153 millió forint volt 2021-ben.
2000-ben Erős Gábor és Lévai Richárd azzal a céllal alapította céget, hogy profi és hiteles szolgáltatást tudjanak nyújtani az online térben. Már több mint 20 éve azon dolgozik a csapat, hogy az online marketing egyénre szabott, szakértelemmel átgondolt és végrehajtott, maximálisan célravezető és költséghatékony legyen az ügyfelek számára. Vallják, hogy ezeket az értékeket csak belülről kifele lehet felépíteni és fenntarthatóvá tenni. Tehát a munkavégzés emberi oldalával kell kezdeni.
A kellemes munkahelyi környezet volt a legfőbb szempont az iroda kialakításakor. Mindenkinek közel legyen, kertvárosi zöldövezetben, parkolás megoldott. A közösségi tér kapta náluk a legnagyobb hangsúlyt. A cég gondoskodik a teljes napi ellátásról. Így együtt ebédelnek. Tavaly a Szerethető munkahely pályázaton különdíjasok lettek. 4 éve minden évben megkapják a Családbarát munkahely védjegy használati jogát.
Kollégáik számára teljes felhatalmazás van az ügyfelekkel történő együttműködés felülvizsgálatára, esetlegesen a szerződések felmondására. Jó pár megrendelést nem vállaltak el, mert morálisan nem tudtak azonosulni a feladattal, sem céges sem egyéni szinten. Talán ennek köszönhető, hogy nem egy ügyfelük van, aki 15 éve partnerük. Egy közös etikai normarendszert is alkottak.
A tulajdonos és az ügyvezető egy év működésre elegendőt tartalékolnak, hogy az emberek számára a stabilitást megtartsák. A munkatársi viszonyok nem a beosztásokon vagy az alá-fölé rendeltségi viszonyokon, hanem az őszinte, nyílt hozzáálláson és kommunikáción alapulnak.
13 évvel ezelőtt a céghez csatlakozott Schmidt Zsuzsanna, aki adminisztrátorból előbb marketing szakember, majd projektvezető, és 2017-ben a cég ügyvezetője lett. A szakmai fejlődés, valamint az előrelépés lehetősége mindenki számára adott. Szakmájukban a gyors változás követése létkérdés. Tudásmegosztást csinálnak egy belső felületen Tudástár néven. Oda töltenek fel minden új ismeretet, azonnal megosztva a többiekkel. Meggyőződésünk, hogy csak akkor lehet egy ügyfélkapcsolat gyümölcsöző, ha eredményt generálnak ügyfeleiknek, hiszen azért bízzák meg őket.
Szoros kapcsolatuk van a „Fogd a kezem Alapítvánnyal”. Erős Gábor, a cég tulajdonosa lett a Csodalámpa alapítvány Dél-Dunántúli nagykövete.
A tulajdonos személyes missziójának tekinti, hogy Baranyában tevékenykedjenek a legtöbbet, ott segítsék tudásukkal környezetük jólétét. Sokrétű a CSR-tevékenységük: a fiatal generációk edukálásától a legnagyobb vidéki marketing konferenciáig, a helyi kamarában tevékenykedéstől beteg gyerekeken segítésén keresztül a kollégák napi családi nehézségeiben segítésig, betegek támogatásáig… és még sorolhatnánk.
A cég nagyságrendjén messze túlmutató fejlett, felelős gondolkodásmódról tesz tanúbizonyságot. A cégstratégiába beépített etikusságára rengeteg bizonyítékot túl felmutatni. Nem csak a szavak szintjén győz meg bennünket, hogy nagyon tisztességesek, magas értékrendet képviselnek, csapatszinten is visszatükrözik a tulajdonos elkötelezettségét.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Kisvállalat kategóriában” a
Losonczi Innovation Kft.
Az 1995-ben egy házaspár által alapított békéscsabai szerszámgyártással foglalkozó cégnek ma már 36 alkalmazottja van, árbevétele tavaly megközelítette a 425 millió forintot, idén pedig rekordnak számító 800 millió forint körül lesz.
A házaspár célja egy szerethető munkahely kialakítása volt, ahová örömmel járnak be dolgozni a kollégák, s emellett még stabil megélhetést is nyújt a családjuknak. A céget ma már a második generációval karöltve viszik tovább, akik új szemléletet és friss piaci tudást hoztak a szervezetbe.
A generációváltást komoly, több éves felkészülés előzte meg, s a sikerességét az is bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerték a K&H Családi Vállalatok kiválósági díját, Sikeres Generációváltás kategóriában.
Szervezeti struktúrájukat is átalakították idén, hogy családi vállalkozásból a hagyományos családi értékek fenntartása mellett képesek legyenek szintet lépni.
- év elején a cég megrendelésállománya a Covid miatt visszaesett. Meghozták azt a döntést, hogy a vezetőség csak friss diplomás minimálbért kap, de a dolgozók béréhez nem nyúlnak.
Szerencsére visszaállt a cég a növekedési pályára, és a valaha volt legsikeresebb évüket teljesítették, így idén (átlagosan) 30%-os fizetésemelést tudtak adni kollégáiknak. Az inflációs és energiaválságra reagálva minden dolgozónak egyszeri jelentős pénztámogatást adnak. Minden munkavállaló beosztástól függően a legmagasabb adható béren kívüli juttatást kap egy kötelező elemmel: 120 000 forintot kötelező magánnyugdíjpénztárba kérni. A tulajdonosok saját pénzükkel is segítik a nehéz anyagi helyzetbe jutott kollégáikat. Magánkölcsön-szerződéseket kötnek velük 0 %-os kamatra, amit akkor fizetnek vissza, amikor tudják.
2014-ben felépítettek egy a XXI. századi kor elvárásainak megfelelő üzemcsarnokot. Többen a műhelyből kikerülve diplomás tervezővé váltak. 2020-ban megkapták az OFA Év felelős foglalkoztatója díj I. helyezését kisvállalkozás kategóriában.
Mérőgépeikkel számos rangos szakmai díjat kaptak, többek között az Év Ipari Célgépe címet és a Magyar Innovációs Nagydíj kiemelt elismerését is bezsebelték 2021-ben. Az árbevételük 85%-át adó cégekkel 20 éve aktív és kölcsönösen támogató partneri kapcsolatot ápolnak.
Fontosnak tartják, hogy mindazt, amit kaptak az élettől, vissza is adják a társadalomnak különböző formákban. Szerteágazó támogatásaikra jellemző a szívbéliség, a szeretet, a kötődés az adományozotthoz. A család rendszeresen vállal önkénteskedést.
A közel 150 napelemből álló 50 kW-os parkjuk évi 60.000 kWh energiát képes megtermelni, amivel az energiaszükségletük közel felét tudják fedezni. Jövőre pedig 230 kW-ra tervezik bővíteni, aminek célja, hogy teljesen önellátók legyenek. 2022. október 1-től leváltak a gázrendszerről, helyette környezetbarát hőszivattyúkkal termelik meg a fűtéshez szükséges energiát.
A békéscsabai szerszámgyártó többgenerációs cég egyszerűen jószívű. Ha nekik van, akkor azt megosztják másokkal is. S teszik ezt a legjobb munkáltatóként és sok szakmai díj birtokosaként. Kiváló, etikus cég.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Középvállalat” kategóriában az
ÉMK Kft.
Csaknem 35 ezer tonna égetési kapacitásával a hazai veszélyes hulladék-ártalmatlanítási piac második legjelentősebb szereplője. A 2000-ben alapított, Sajóbábony közelében a Bábony-patak völgyében működő, mintegy 100 fős magyar tulajdonú vállalkozás éves árbevétele 2021-ben megközelítette a 3,4 milliárd forintot. 2020-ban az ügyvezetés apáról fiúra szállt, az átmenet zökkenőmentesen, lépésről lépésre zajlik.
Alkalmazottaik számára hosszú távon anyagi biztonságot, megfelelő megélhetést nyújtó munkalehetőséget biztosítanak, fejlett béren kívüli juttatási rendszerük van. Átvállalják a vidéki dolgozók munkába járási utazási költségeit, a munkavállalók családtagjait is meghívják a céges ünnepekre.
A társaság jelentős magyarországi partneri hálózattal rendelkezik, amelyet az új vezetés külföldi partnerekkel szélesít ki. Aktív tagjai a Magyar Vegyipari Szövetségnek, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének valamint a BAZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának. E szervezetekben a cég részt vesz a szakmai jogalkotásban, érdekképviseletben is.
Szoros kapcsolatot építettek ki a régió egyetemeivel is, különösen a Miskolci Egyetemmel. A cég aktívan részt vesz a duális képzésben. Rendszeresen fogad hallgatókat különböző szakmai gyakorlatra, sőt, a térség szakember-ellátottságának javítása érdekében egy tanszék társalapítója. A Debreceni Egyetemmel is több éve dolgoznak közös kutatási-fejlesztési munkákon, jelenleg több doktorandusz hallgató élvezi a támogatásukat. Az általános- és középiskolák sem maradnak ki az általuk támogatottak köréből. Társadalmi felelősségvállalásaik közül kiemelhetőek a környezetvédelmi vetélkedők, pályaorientációs rendezvények, emellett beteg, vagy mozgásában sérült gyermekek, felnőttek mindennapi életét segítik.
Alaptevékenységükből adódóan természetesen nagyon magas szintű környezetvédelmi elvárásoknak felelnek meg. De a salaklerakójuk építésekor a környezet fokozott védelme érdekében a jogszabályi követelményeket meghaladó, szigorúbb és drágább, de biztonságosabb műszaki követelményeket teljesítő megoldást választottak.
Beálltak a körforgásos gazdaság szolgálatába is. A Miskolci Egyetemmel folytatott kísérletek alapján a közeljövőben speciális ipari veszélyes hulladékokból nagy értékű anyagok kinyerésével és a gazdaságba visszaforgatásával is foglalkoznak.
Az ÉMK Kft. jó példája annak, hogy a veszélyes anyagok ártalmatlanítása is lehet üzletileg etikus, közben környezetvédelmi szempontból is fenntartható és felelős ipari tevékenység. Amikor mindez humánus gondolkodással és gondoskodással, valamint kiemelkedően emberséges tettekkel és nemes célokkal párosul, akkor üzleti etikai díjra érdemes.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Középvállalat” kategóriában a
Fétis Kft.
A budapesti alapítású és székhelyű céget 1991-ben bt-ként jegyezték be vegyes termékkörű nagykereskedelmi tevékenységet folytató, magyar tulajdonú kisvállalkozásként. Jelenleg 83 főt foglalkoztatnak, éves árbevételük 2021-ben meghaladta a 4 milliárd 338 millió forintot.
A cég számára az elmúlt több mint harminc év nem volt mentes a bukkanóktól, a nehéz időszakoktól. Mégis sikertörténet az övék. 2005-ben a sikeres kereskedő cég tulajdonosai a szétválás mellett döntöttek. Álmaikat, hitüket nem adták fel, az eredeti kisvállalat feléből újra építkezni kezdtek.
Az egykori „vasboltos” kisvállalkozás ma már az ipar automatizált termelésellátására képes cég. Jelenlegi zászlóshajója a szerszám-és eszközkiadó automata szolgáltatás.
A cég etikai magatartását alkalmazottai felé a hűségprogramjuk reprezentálja legjobban. Jutalmazzák a több éve ott dolgozó munkatársakat, támogatják a gyermekszületést, évente elismerésben részesítik a példamutató vezetőket, munkatársakat és csapatokat. Változatos az egészségprogramjuk is, amivel dolgozóikat támogatják.
Az új munkatársak beilleszkedését segítő mentor – és a sokszínű személyzet- és szervezetfejlesztési programjuk rendkívül népszerű és eredményes.
„Minden a család, minden a csapat!” Ez a fő jelmondatuk. Az ott dolgozók 80%-a családos ember. A cég munkavállalóit rengeteg szórakoztató, edukáló programmal halmozzák el. A Covid járvány alatt a csapat megtartása érdekében gyorsan átálltak a home office működésre. Ezt a lehetőségét megtartották. A gazdasági recessziót, az inflációt béremeléssel, egyszeri anyagi juttatással, költség-hozzájárulással kompenzálják. Segítik a családokat, ahol tudják.
2017-ben az 50-250 fős vállalatok kategóriában elnyerték a Legjobb Munkahely díjat, 2019-ben pedig megkapták a K&H Családi vállalatok kiválóság díját.
Az üzleti partnerekkel való kapcsolatokban leginkább a kölcsönös hitelesség, a megbízhatóság és a felelősség számít.
A cég társadalmi környezet iráni elkötelezettsége „szívbéli” ügyekben nyilvánul meg. Itt is központban a családsegítés, a gyerekek és a rászorultak megsegítése áll.
A cég a nehézségek ellenére alapértékeit megőrizve többször meg tudott újulni, stabil piaci szereplő maradt. A 2008-as stratégiaváltás hosszú távon fenntartható pályára állította. Erőssége, hogy a jelenlegi válsághelyzet kihívásai közepette sem enged az etikus üzleti magatartásra vonatkozó elveiből, és olyan fejlesztéseket tervez és hajt végre, amelyek az emberi erőforrások és a környezet megbecsülése, a társadalmi felelősség iránti elkötelezettséget bizonyítják.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Középvállalat” kategóriában a
Metalloglobus Kft.
A jelenlegi tulajdonos 2004-ben vásárolta ki az öntödét a nagy múltú, egykor Weiss Manfréd által alapított cégből. A kft. elődjének számító öntödei egységet 1968-ban hozták létre. A budapesti székhelyű 31 fős kft. tevékenysége jelenleg az egyéb, nem vas fém öntése. A családi vállalkozás 2021-ben 4 milliárd 137 millió forintos árbevételt produkált.
A családi cégben az etikus magatartás, a becsületes és tisztességes bánásmód egymással alapvető követelmény. A családias jellegből ered a kölcsönös bizalom a tulajdonosok, a vezetők és az alkalmazottak között. Ez a vevőkkel és a partnerekkel való kapcsolataikra is jellemző.
A cég működésének alappilére a jogszabályok betartása, a megbízható és számon kérhető magatartás, az átlátható és elszámoltatható üzletmenet.
Fémöntödeként az egészségvédelmi és környezetvédelmi kockázatokra a zéró tolerancia elvét alkalmazzák. Keresik a megoldásokat arra is, hogy működésük a legkisebb hatással legyen a külső környezetre. A cég növekedését a pazarlásmentes, takarékos működésre alapozzák, ezáltal is csökkentve a környezetünkre mért hatást. Az általuk termelt hulladékból amit tudnak, újrahasznosítanak vagy újra felhasználnak.
Évente ólomszűrést végeznek a dolgozók körében, magánegészségügyi biztosítás is jár nekik. A veszélyes, nehézfém-szennyezéssel járó munkaköröket kiváltották gépekkel, robotokkal, jelentősen csökkentve a munkahelyi ártalmakat.
Figyelemre méltó etikai hozzáállás, hogy a cég tulajdonosainak nem elsődleges célja a magánvagyonuk gyarapítása. Az utóbbi öt évben csupán kétszer vettek fel osztalékot, 2022-ig csak a munkájukért felvett fizetés jelentette számukra a bevételi forrást. A társaság jelentős adó befizetésével is hozzájárul a közjóhoz.
Üzleti magatartásuk az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni is példaértékű. Hosszú távú kapcsolatokra törekednek, személyre szabott megoldásokat és termékeket kínálnak. A tisztességes piaci verseny hívei, szigorúan elzárkóznak a korrupció, vagy a tisztességtelen üzleti előnyszerzés minden formájától.
A társadalmi felelősségvállalás terén is sokat tesznek: támogatják a hátrányos helyzetű gyerekeket, kiemelten a Down szindrómásokat. A cég tulajdonosa, Vlaszák Mihály 2006-ban álmodta meg Miska huszár, a világ legnagyobb ólomkatonája szobrát, amely 21 évig épült, majd 2017-ben Pákozdon állították fel. A szobor vonzó látványossággá, kirándulóhellyé vált.
A vállalkozás környezettel szembeni etikus magatartása mindenekelőtt az energiafelhasználás csökkentését szolgálja, de kulcskérdésként kezelik a keletkező hulladék újrahasznosítását, visszaforgatását, vagy a feldolgozására, megsemmisítésére alkalmas partner megtalálását.
Elismerésre méltó, hogy a családi vállalkozás értékrendjében saját meggazdagodásuk egyáltalán nem szerepel. Körültekintően, belső indíttatás alapján takarékoskodnak, erre építik a növekedést. Veszélyes üzem lévén fokozottan vigyáznak dolgozóik egészségére. Szinte puritán emberi, üzleti tisztességgel rendelkeznek az alapító utódai is. Méltók az üzleti etikai díjra.
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Multinacionális vállalat” kategóriában a
BorsodChem Zrt.
A cég Európa egyik piacvezető műanyag-, alapanyag-, és szervetlen vegyianyag gyártója. Székhelye Kazincbarcika, jogelődjét 1949-ben alapították. Jelenleg 3 692 dolgozót foglalkoztat, 2021-évi árbevétele 2,5 milliárd euró.
A kazincbarcikai cég a nevén futó cégcsoport zászlóvivője, tulajdonosa a kínai Wanhua Chemical Group Co. Ltd., mely a shanghai tőzsdén jegyzett részvénytársaság.
A pénzügyileg stabil vállalat 2019-ben elnyerte az Év Gyára címet.
A cég etikai értékeit több mint két évtizede rögzítették Etikai Kódex formájában.
A vállalat értékrendjében mélyen gyökerezik az összetartozás, a kollektíva iránt a mindennapokban is megnyilvánuló felelősség és etikus magatartás.
Ezeket az értékeket 2014 óta képzések, oktatások formájában tudatosítják munkavállalókban. Egy évtizede működtetik az Etikai Bejelentő Vonalat, ahol bárki panaszt tehet, ha etikai sérelem éri vagy etikátlan gyakorlatot tapasztal.
Nagy hangsúlyt helyeznek a munkavállalók képzésére. Minden új kolléga online „on-boarding” programon vesz részt. A Next Generation Programmal a pályakezdő diplomásokat segítik a beilleszkedésben. Mentorprogramjukkal, mely a Mentor Oscar díjat is elnyerte az elmúlt öt évben, 663 új belépő találta meg a helyét a cégnél.
A szakmai gyakorlati képzés színvonalát saját oktatási központ létrehozásával javítják.
Kiemelt cél az egészségtudatosság fejlesztése. Kiemelkedően magas szintűek a munkavállalók egészségét támogató programjaik. Minden munkavállaló és családja számára ingyenesek a független magánegészségügyi szolgáltatások. Saját mini kórházuk van a munkavállalók számára.
Több hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagjaként, egyetemek partnereként a cég a vegyész szakképzés megreformálásának katalizátora.
Fenntarthatósági céljaik érdekében bevezették a Beszállítói Etikai Kódexet, amely alapján auditálják beszállítóikat.
A cég rendkívül gazdag támogatási politikájának középpontjában a helyi értékek és a régió áll. Felsorolhatatlanul sok és szerteágazó a társadalmi felelősségvállalásuk.
Rendszeresen azonosítják és nyomon követik a környezeti elemekre gyakorolt hatásukat.
Célul tűzték ki a Sajó folyóból a vízkivétel 10%-os csökkentését. A cég környezetében elhelyezkedő Natura 2000-es besorolású területeket a Sajó ökológiai állapotát és a madárvilágot rendszeresen ellenőrzik. A szennyvíztisztító telepen fészkelő fokozottan védett vízimadarak védelmét támogatják. Céljuk a kibocsátások minimalizálása, valamint a nyersanyagok és az energiahordozók, a hulladékképződés csökkentése.
A cég vezetői és munkavállalói felismerték, hogy amit fenntartható fejlődés érdekében közösen megvalósítanak, azt nem csupán a jogi kötelezettségeknek való megfelelésért teszik, hanem annak érdekében is, hogy hozzájáruljanak a térség felzárkózásának és jólétének eléréséhez, a társadalmi elégedettség növeléséhez. Jó helyre kerül az etikai díj!
2022-ben Üzleti Etikai Díjat nyert „Multinacionális vállalat” kategóriában az
Eaton Enterprises Hungary Kft.
A globális energetikai vállalat regionális központi irodája 2015 óta Budapesten működik. Fő tevékenysége üzleti szolgáltatás, munkatársainak létszáma 700 fő. A cégcsoport árbevétele 2021-ben 19,6 milliárd dollár volt.
A világ több mint 100 országában jelenlévő cég hatékony energiafelhasználási megoldásokat kínál. Budapesti leányvállalata számos területen nyújt szolgáltatásokat a cégcsoport tagjainak. Jelenleg mintegy 700 munkatársat foglalkoztatnak, az ország legjobb egyetemeiről kikerült, több idegen nyelvet beszélő friss diplomás pályakezdőket éppúgy, mint a sok évtizednyi tapasztalattal rendelkező, a világvállalatok kultúráját jól ismerő kollégákat. Büszkék arra, hogy a vezetők között 60% feletti a nők aránya. Munkatársaik 41 nemzetiséget képviselnek, összesen 27 nyelvet beszélnek. Ebből is látszik, hogy számukra a sokszínűség különleges érték.
A cég etikai magatartását az alkalmazottak felé az átláthatóság és az alulról építkezés elvének követése határozza meg. Céges munkacsoportok a különbözőség elfogadásán dolgoznak, legyen az a nemek közti egyenlőség, a szexuális orientáltság, a hit vagy a megváltozott munkaképességűek kérdésköre.
Náluk vezetőnek lenni nem a pozícióval járó előnyök élvezetét jelenti, hanem a folyamatok összefogását és egyfajta modellszerepet, felelősségvállalást. A cégvezetés törekszik arra, hogy a döntések meghozatalába minél több különböző hátterű, eltérő gondolkodásmódú munkatársat bevonjon.
A társadalmi felelősségvállalás egyik konkrét példája a cég által alkalmazott fordított toborzás, amelyet a fogyatékkal élő munkatársak kiválasztására használnak. A lényege, hogy nem egy munkakörre keresnek embert, hanem először a munkavállalót választják ki, hogy tud-e az irodai környezetben dolgozni, majd utána megkeresik a neki leginkább passzoló munkakört. Előfordult, hogy a megváltozott munkaképességű kollégáért több csapat is versenyzett. A fogyatékkal élők foglalkoztatása érdekében érzékenyítő tréningeket is tartanak.
A Fogyatékkal Élők Világnapja mindig különleges esemény a cég életében. A rendezvényeken olyan alapítványok kézműves áruit lehet megvásárolni, amelyek fogyatékkal élők által előállított termékeket gyártanak.
Felelős nagyvállalatként keresik azokat a lehetőségeket, amelyek során emberi odafordulással és anyagi támogatással tudnak könnyíteni valamit azoknak az életén, akik a körülményeik miatt nehéz helyzetből indulnak. A gyermekek érdekében sok segítő feladatot találtak, pl. családból kiemelt gyermeke segítése, melyben hasznukat veszik.
A cég kiemelt, szívet melengető vállalásain és eseményein keresztül mutatja be, hogyan válhat az etikus magatartás és a sokszínűség a mindennapok természetes részévé. Szokatlan, a többi nyertes céggel tartalmilag nem összehasonlítható a sokszínűségre épült etikusságuk. Az érzékenyítés magasiskolája zajlik a vállalatnál. Érdemesek az etikus jelző használatára.
A 22. Üzleti Díjátadó Gála támogatói: