Finisben a nagy generációváltás!

Az első száz év a tét!

2024. február 7.

Budapest, Experience Center. Szentmihályi út 171, 3. emelet.

Tematika nyomtatása

3 évtized siker van mögöttük. Nagyot alkottak. De eljött a stafétaváltás ideje. A rendszerváltó magángazdaság úttörőinek ezekben az években már körmükre égett a feladat. A harmaduk azonban már profi módon megoldotta az utódlást. Megteremtette cége és családja biztonságos jövőjét akár 100 évre, generációkat átívelően is.

Szeretne ön is idáig eljutni? Hol tart a vezetés átadásában? Van utódjelölt a családban? Kiderült, hogy nincs? S akkor gondolkodik-e cége eladásában, vagy idegenre bízásában?

Mik azok az akadályok, amiken még nem sikerült túljutni?

Az első sikeres hazai generációváltó modellek már megszülettek. Érdemes tanulni a buktatókból és a sikerekből is a gyeplőt még kézben tartó alapítóknak! Míg nem késő! Ne várjuk meg, amikor a kényszer fog dönteni helyettünk!

Ha első generációs alapító vagy stafétaátvevő, megmutatjuk, hogyan kerülje el a generációváltás sikertelenségét! Tanuljuk meg a hazai első generációs modellek lényegét és adaptáljuk! A szakértőkre pedig ne sajnáljuk az időt és a pénzt! Egyedül csak nagyon keveseknek sikerült.

Finisben a nagy generációváltás!

Az első száz év a tét!

 

Időpont: 2024. február 7. szerda. 9.30–16.40

Helyszín: Budapest, Experience Center. Szentmihályi út 171, 3. emelet. (Parkolás ingyenes!)

Távolról résztvevőknek: február 8. 12 órától február 18.-ig jelszóval videón.

 

A nagy rendszerváltó generáció végre megalkotta az első utódlási mintát.

A családi vállalkozások 1/3-ának már sikerült! Tanuljuk meg tőlük, hogyan!

Az érzelmi hullámvasúttól az előd és utód teljes egyetértéséig hosszú az út!

 

Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek másnap 12 órától 10,5 napig jelszóval nézhető!
Minden résztvevő már másnap letöltheti az előadók prezentációit!

 

Program 

Február 7. szerda 9.00–tól regisztráció a helyszínen.  

Videón távolról jelszóval: február 8. 12 órától február 18.-ig jelszóval nézhető. 

9.30–9.35 Moderátor felvezetője 

9.35–10.00 A sikeres utódlás titka. Tipikus helyzetekre a leginkább megfelelő válaszok.
Salzmann Zoltán utódlási tanácsadó, Salzmann & Partners Vezetési Tanácsadó Kft.  

10.00–10.20 A lelkünk mélyén azt szeretnénk, ha családban maradna az üzlet? A gyerekek vigyék tovább? Az utód és az előd együtt dolgozásának stációi! 
Pálos Ildikószervezetfejlesztő, Generációk Partnere 

10.20–10.40 Gyere mellém! Kompetencia alapú generációs együttműködés a vezetésben.
Borbély László coach, tréner, SPA Tudásbázis Kft. 

10.40–11.20 Nekik sikerült! 
Az a különleges, ami nem különleges: generációváltás terv szerint.
Interaktív beszélgetés a Büttner Kft. ügyvezető alapítójával
dr. Büttner Tamás Antallal

 

11.20–11.50 Kávészünet, konzultáció az előadókkal 

 

11.50–12.10 Milyen hazai generációváltásos mintát mutatnak a számok?
Csigai Szandra Key Account Manager, Opten Kft. 

12.10–12.30 A családi vállalkozások a gazdaság tartópillérei. Fennmaradásuk, az utódlás sikeressége nemzetgazdasági érdek. Akkor miért nincs segítség?
Rudas László elnök, CSVOE (Családi vállalkozások országos Egyesülete) 

12.30–12.50 Cégbirodalom építése cégcsoportos biztonságban. A vagyon bevédve!
Dankó Tamás, ügyvéd, adószakértő,  Csővári Ügyvédi iroda

12.50–13.10 A családi vagyon megóvható válás és halál esetén is. Sikeres generációváltás bizalmi vagyonkezelés és vagyonkezelő alapítvány segítségével?
Magyar Csaba TEP, LL.M, managing partner, okleveles adószakértő  

13.10–13.30 Aki ki akar szállni, szüksége van mindenki számára jó kiszállásai stratégiára. 
Domokos Olivérüzleti igazgató, Klassis Z Kft. 

 

13.30–14.00 Ebédszünet, konzultáció az előadókkal 

 

14.00–14.30 Nekik sikerült!
Döntés, elengedés és felelősségvállalás közös értékek mentén örömmel. 
Interaktív beszélgetés a Futár.hu Logisztikai Kft. alapítójával és ügyvezetőjével 
Takács Antallal és Takács Mihállyal 

14.30–14.50 Ha az utódlás nem opció, megfontolandó a cég értékesítése. A sikeres cégeladási folyamat feltételei. Hogyan lehet felkészülni és mennyi időt vesz majd igénybe?
Gyurácz-Németh Iván partner, Absolvo 

14.50–15.10 Négy motiváció, amely erősen mozgatja a családi, közösségi mintákat és dinamikákat. – A tét az érvényesülés, a boldogulás, de hogyan?
Fekete László ügyvezető, ÉNERŐMŰHELY 

15.10–15.30 Miért döntünk úgy, hogy még nem döntünk az utódlásról?
Bálint Viktória Dorina B&L coach, csoport és team coach, szervezetfejlesztési tanácsadó 

15.30–15.50 Hogyan megy át a tudástőke az utódhoz? Az ősi receptektől a mesterséges intelligenciáig.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System (videófelvételről)

 

15.50–16.10 Konzultáció az előadókkal 

 

16.00–16.40 Networking
Szabadon választható részvétel a Networking Programon a konferencia helyszíni résztvevőinek. Személyes bemutatkozás az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával, névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra nem kötelező jelentkezni, a részvétel az utolsó pillanatig eldönthető.

 

A 2024. 1. féléves szezonban a KKV-AKADÉMIA konferenciáin 3 részvétel választható:

  1. Helyszínen személyes részvétel (az élő konferencia napján)
  2. Utólag távoli részvétel videón (az élő konferencia utáni nap 12 órától + még 9 napig)
  3. Kombinált részvétel (helyszínen személyesen és videón másnap 12 órától + még 9 napig)


Előregisztráció a KKV-AKADÉMIA 2024 1. féléves konferenciáira!

18 üzleti témában naprakész tudás a legjobb szakemberektől!
Több konferencia együttes megrendelésekor alacsonyabb díjak!

Témák, időpontok, regisztrációs feltételek

Részvételi feltételek

1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani csak a konferenciaszervező írásos engedélyével lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetése kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszínen, akár távolról videón csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig (a konferencia@ppkonferencia.hu email címen jelezze ezen szándékát), illetve a helyszínen megjelenéskor, az adatok ellenőrzésével.
8. Az utólag (az élő konferenciát követő másnaptól) videón megtekintésre regisztráltak időben (indulás előtt kétszer) jelszót kapnak a videófelvétel megtekintésére, s jogosultak a jelszót az élő konferencia utáni nap 12 órától még további 9 napig használni.
9. A helyszínes regisztráció a regisztráció napján érvényben volt díjkülönbözet megfizetésével átcserélhető az utólag távolról videón megtekintéses regisztrációra. Ezt a kérést a konferenciát megelőző napig kizárólag írásban fogadjuk el.
10.A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.
11. Az egyéb jegyátváltási variációkra a Lemondási feltételek szerinti lemondást és az követően új regisztrációt ajánljuk.

Lemondási feltételek

1. A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.hu email címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2.Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve a konferencia videófelvételét nem tekintette meg az arra megadott időintervallumon belül az előzetesen megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A PP Konferenciaközpont, mint rendezvényszervező fenntartja magának a jogot, hogy a kormányzati szabályozóváltozások, rendezvényekre vonatkozó tilalmak, természeti katasztrófák, háborús helyzet, kritikus infrastruktúrák meghibásodása esetén változtasson a konferenciák részvételi formáján. Időponthalasztásra kényszerülve a rendezvényt egy későbbi időpontban mindenképpen megtartja. A részvétel lemondását ezen indokokra hivatkozva nem tudjuk elfogadni.

Jegyátváltások

Ha az előbbiekben említett külső körülmények miatt a személyes részvételű rendezvények megtartása meghiúsul, a konferencia csak rögzített videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a rendezvényszervező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak a rögzített videókonferencia megtekintéséhez 9 napig. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.

Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu

PP Konferenciaközpont Kft.

Budapest, Experience Center. Szentmihályi út 171, 3. emelet.