Szellemi tulajdon – Több mint vagyon!
Gazdag a cégünk, csak nem tudunk róla?
Védjük be és váltsuk vagyonná a szellemi tulajdonunkat! Legnagyobb kincsünket ne dobjuk a szemétbe, mert nem tudjuk, hogy a cégünkbe belefektetett tudásunk is érték. Sokszor jóval nagyobb, mint a materiális javaink. Csak fel kellene mérnünk, dokumentálnunk és bevédenünk.
A szellemi vagyon feltárása, bevédése nem úri huncutság. Nem csak jogi procedúra, amit ki kell pipálni. A szellemi vagyoni értékek forinttá alakításakor nagy és kellemes meglepetések érhetnek bennünket. Kiderülhet, hogy a cég addigi vagyona többszörösére növekedett. S vele a befektetők ajánlata is.
Miért érdemes feltárnunk, hogy milyen szellemi tulajdon vagyonelemek vannak a cégben és hol? Miért kell dokumentálnunk? Hogyan és miért érdemes vagyonként megjeleníteni a cégértékben? Hogyan védekezzünk a hamisítások, a lopások, a megtévesztések ellen? A piac, a befektetők visszaigazolják-e a legnagyobb kincs, a tudás erős jelenlétét a cégünkben?
Ezekre a kérdésekre válaszolnak a téma legjobb szakértői a PP Konferenciaközpont – BKIK konferenciáján.
Várjuk a kis- és középvállalatok döntéshozóit, valamint a számviteli szakembereket, tanácsadókat, akik már felismerték, hogy kívül-belül át kell vizsgálni cégüket, a munkatársak tudását, hogy felleljék a tudáskincsüket, amire ezután nagyon fognak vigyázni.

Szellemi tulajdon –Több mint vagyon!
Gazdag a cégünk, csak nem tudunk róla?
Időpont: 2023. január 26. csütörtök, 9.30–16.50
Helyszín: BKIK Székház, Budapest, Krisztina körút 99.
Távolról résztvevőknek:7 napon át az internetes oldalunkon jelszóval.
A legnagyobb vagyoni érték a cégünkben felhalmozott tudás. Tudunk róla?
Mérjük fel és védjük be minél hamarabb! Megtöbbszörözi a cégvagyont.
Mire van szükség a szellemi vagyon megtalálásához és bevédéséhez?
Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek 7 napig jelszóval nézhető!
Választhatja mindkettőt együtt (távolról és helyszínről részvételt)!
Program
9.00– Regisztráció a helyszínen és távolról interneten jelszóval
9.30–9.35 Moderátor felvezetője
9.35–10.05 A tudás ma már világszerte a legnagyobb érték. Hogyan éljünk az iparjogvédelem és szerzői jogok intézményeivel?
Gyetvainé Virág Dóra, műszaki elnökhelyettes, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
10.05–10.35 Innovációvédelem és brandépítés pályázati forrásokból.
Szmollár Katalin, főosztályvezető, Innovációtámogatási Főosztály, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
10.35–11.05 A szellemitulajdon-védelem, mint üzleti tevékenységet kiszolgáló eszköz.
Kiss János József magyar és európai szabadalmi ügyvivő, innovációs és iparjogvédelmi szakmérnök, Glósz és Társa System
11.05– 11.35 Kávészünet, konzultáció az előadókkal, kiállítókkal
11.35–12.05 A szellemivagyon-gazdálkodásról feketén-fehéren.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System
12.05–12.30 Kincs-e, ami jogi értelemben nincs? – avagy mit, miért és hogy érdemes levédeni. Márkanévről, logóról, termék és szerzői jogvédelemről.
Dr. S. Horváth Ágota, ipar- és szerzőijogi szakjogász, az S. Horváth Ügyvédi és Mediációs Iroda vezető ügyvédje
12.30–12.55 Hogyan történik a szellemi vagyon feltárása és értékelése? Mi alapján alakul ki a mérleg szerinti és a piaci értéke?
Böröcz Ferenc szellemi vagyon értékbecslő, Ferinno Kft.
12.55–13.20 A szellemi alkotások adózási vonzatai, kedvezményei. A jogdíjkedvezmények rendszere.
Csővári István ügyvéd, Csővári Ügyvédi Iroda
(P)
13.20–13.50 Ebédszünet, konzultáció az előadókkal, kiállítókkal
13.50–14.15 Know-how. Az írásba foglalt titok. Minden egyedi céggyakorlatban megtalálható. Váltsd vagyonná, mert elveszhet örökre!
Keresnyei János ügyvezető igazgató, Kerko Media Kft.
14.15–14.40 Hogyan fialtassunk? – avagy ki védje le és miért a vállalkozásában lévő szellemi tudást, értéket?
Dr. S. Horváth Ágota, ipar- és szerzőijogi szakjogász, az S. Horváth Ügyvédi és Mediációs Iroda vezető ügyvédje
14.40–15.05 A tudásvagyon védelme – Nem jogi eszközökkel!
Gyulay Tibor ügyvezető, Kmexpert Kft.
15.05–15.45 Interaktív Fórum
A munkatársak, tulajdonosok ügyfélkapcsolata a legnagyobb kincs! Hogyan alakítsuk céges vagyonná! Cég vagy a tulajdonos védje le a szellemi vagyont?
A Fórum résztvevői:
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System
Dr. S. Horváth Ágota, ipar- és szerzőijogi szakjogász, az S. Horváth Ügyvédi és Mediációs Iroda vezető ügyvédje
Csővári István ügyvéd, Csővári Ügyvédi Iroda
Gyetvainé Virág Dóra elnökhelyettes, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Keresnyei János ügyvezető igazgató, Kerko Media Kft.
(P)
15.45–16.15 Konzultáció az előadókkal
16.00–16.50 Networking különprogram
Szabadon választott Networking Program a konferencia helyszíni résztvevőinek az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával. Személyes bemutatkozás névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra jelentkezni a konferencia regisztrációs pultjánál lehet a konferencia teljes ideje alatt.
___________________________________________________________
Előregisztráció a KKV-AKADÉMIA 2023 1. féléves konferenciáira!
15 üzleti témában naprakész tudás a legjobb szakemberektől!
Több konferencia együttes megrendelésekor alacsonyabb díjak!
Témák, időpontok, regisztrációs feltételek
Részvételi feltételek
1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.
A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.
A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.
Lemondási feltételek
1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén
Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.
Változtatás joga
A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.
Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu
Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.
További konferenciák
Biznisz az ingatlanban 2025
Szálljunk be a lakáspiacba!
2025. április 16.
Experience Center Konferenciaközpont, Szentmihályi út 171. 3. emelet

Start to Business
Adj 5 évet a sikernek!
2025. április 10.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina krt. 99.

Pénz, de honnan? 2025 – Nyíregyháza
Beindult a Demján Sándor Program!
2025. április 3.
Nyíregyháza, SZABKAM, Széchenyi u. 2.

Új befektetési irányok 2025
A cégvagyon legjobb helye!
2025. március 27.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.

Social Media FEST
Fókuszban a bevétel növelésének új technikái!
2025. március 20.
Budapest, Sugár Üzletközpont, Örs Vezér tere 24.

KKV ̶ AKADÉMIA 1. félév. Előrendelés!
A hibrid konferenciákon nagy kedvezmény érvényesíthető!
2025. január 22. - június 12.
Budapesti helyszínek és videón távolról több napig

Kihagytál néhány 2024 őszi PP konferenciát?
Utórendeléssel bepótolható!
2024. december 19. - 2025. december 1.
