Generációváltás a cégben

Fókuszban a cégöröklés és a vagyon

2020. február 6.

Budapest, BKIK Székház (Krisztina körút 99. 7. emelet)

Tematika nyomtatása

Ha megvan a döntés és az utód, legalább öt év évet szánjunk az cégátadásra, átvételre. Erre készüljünk fel! Mert új iránya, szervezete, feje lesz a cégnek. Másként működik majd. Nem jobban, nem rosszabbul, hanem másként. S hogy ez a váltás sikerüljön, az előd és az utód együttműködésén múlik.
Bármi megtörténhet! A megteremtett vagyon egy pillanat alatt semmivé lehet. Ha sikerül, ha nem a generációváltás – ha családban marad vagy  befektetők kezébe kerül, esetleg bizonytalanná válik a cég helyzete – minden, amit teremtettünk, elveszhet. Ne hagyjuk! Időben gondoskodjunk akár a szellemi, akár a fizikai vagyonunkról.
Számos példa igazolja, hogy sikeres generációváltás ott sokkal esélyesebb, ahol a cégalapítók maradnak, ameddig szeretnének a kapcsolatrendszert, a bizalmat, a tekintélyt és a tiszteletet igénylő stratégiai posztokon.
Rosszabb a sikerarány ott, ahol az alapító teljes félreállításában hittek. Az alapító, az alap, és a tartóoszlop. Ha kidől, összeomlik minden. Változtassunk gondolkodásmódot! Miért is ne működhetne együtt előd és utód, más szereposztásban, ha az előd még hasznára akar válni a cégének? Hiszen mindketten egyet akarnak: a cég virágzását.

Várjuk a váltani akaró alapítókat és az ambiciózus generációváltókat. Rengeteg új, máshol így együtt nem megszerezhető tudással készülünk. Garantáljuk a szemléletváltást és egy új gondolkodásmódot! 

Generációváltás a cégben

Fókuszban a cégöröklés és a vagyon

 

Időpont: 2020. február 6. (csütörtök) 9.20–16.00

Helyszín: Budapest, BKIK Székház (Krisztina körút 99. 7. emelet)

 

Legalább öt évet szánjunk az átadásra, átvételre!

A sikeres váltás titka: az előd és utód ésszerű munkamegosztása.

Időben gondoskodjunk a megteremtett vagyon sorsáról!

 

Program

Regisztráció: 8.40–

9.30–9.50 Családi vállalatok előnyei és hátrányai utódlás idején. Váltsd előnyre!
Dr. Rudas László elnök, Családi Vállalkozások Egyesülete (CSVOE)

9.50–10.10 A nyerő megoldás: az előd és utód együttműködése. Ne küldd el pihenni!
Demcsák Mária alapító, Piac & Profit

10.10–10.30 Eladjuk vagy átadjuk? Lehet egyszerre is. Ha szakmai befektető az utód.
Gróf Viktória
, elemző, RSM Hungary Zrt., Kis Gábor, elemző, RSM Hungary Zrt.

10.30–10.50 A darnozseli  elkötelezettség folytonossága. Három generáció.
Dr. Kovács Péter alapító tulajdonos, Darnó-Hús, Funkció Kft.

10.50–11.10 Mit adsz át? Tudást, tapasztalatot , brandet, know-how-t, szellemi tulajdont?
Dr. Borbás Máté ügyvéd, partner, SBGK Ügyvédi Iroda

11.10–11.40  Konzultáció az előadókkal, kávészünet

 

11.40–12.00 Bizalmi vagyonkezelés a generációváltás szolgálatában.
Dr. Antall György igazgatósági tag, APELSO TRUST Vagyonkezelő Zrt.

12.00–12.20 Szülővel lehet/nem lehet együtt dolgozni! Nem biztos a gyomorfekély.
Pálos Ildikó szervezetfejlesztő, Generációk Partnere

12.20–12.40 Vagyon biztonságba helyezése adókockázatok nélkül. Családtagok holdingtársasága.
Dr. Csővári István ügyvéd, partner, Jalsovszky Ügyvédi iroda

12.40–13.10 Vagyoneladás, részesedés-ajándékozás, ajándékozás, cégcsoport-átalakítás adóvonzatai. Akarsz több adót fizetni?
Egri István Iván 
ügyvezető, Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft.

13.10–14:15 Konzultáció az előadókkal, ebédszünet

14.15–14.45 A cégtulajdonosok kormegoszlása sok mindent elárul.
Huszár Pál György Key Account manager, Opten Kft.

14.45–15.05 Nehéz, de sikeres történetek és tanulságok.
Salzmann Zoltán vezetési tanácsadó, Salzmann & Partners Utódlást Támogató Hálózat

15.05–15.25 Építsünk azonnal átvehető és működtethető vállalatot?
Németh Gergely elnök, Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága

 

15.25 – 15.40 Konzultáció az előadókkal

Részvételi feltételek

    1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj fizetése alól.
    1. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési- és számlázási adatokat is.
    1. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
    1. Lemondást csak írásban fogadunk el 2020. január 24. (péntek). A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetése kötelező, a részvételi díj rendezése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
      A résztvevő személyét módosítani lehet, kérjük, szándékát a konferencia@ppkonferencia.hu e-mail címen jelezze!
    1. A rendezvényt megelőző napokban regisztrálókat kérjük, hogy az elektronikusan megküldött számlakép alapján legyenek szívesek a részvételi díjat fizetni.
    1. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot.
    1. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet, illetve fotók. Ezeket a hang és képanyagokat print és online lapjainkban, a konferenciáról tudósításban felhasználhatja.

Lemondási feltételek

    1. A regisztráció lemondását a fentiekben foglaltaknak megfelelően áll módunkban elfogadni, amely esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük.
    1. Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a konferencián, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni. A résztvevő személyét módosítani lehet, kérjük, szándékát a konferencia@ppkonferencia.hu e-mail címen jelezze!
    1. Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen:
      e-mail: konferencia@ppkonferencia.hu

Budapest, BKIK Székház Krisztina körút 99.