Smart Company-2020
Víruskrízis ellen csak okosan!
A digitális transzformáció fejlődése holtversenyben van a vírus terjedésével. Az időben okossá tett cég vírusállónak bizonyult. De itt a második és ki tudja majd még mennyi hullám. Még nem késő beléptetni a cégedet a Smart Company cégek közé!
A kényszer felgyorsította a cégek digitalizációs fejlesztéseit. Amit addig halasztottunk, rohamszerűen bepótoltunk. Kiderült, hogy nem csak a gyártási, szervezeti folyamatokat lehet automatizálni, hanem a kommunikációt, az információáramlást, és még az ügyfélkezelést is. Rengeteg költség vált köddé. Nem utaztunk, nem pazaroltunk órákat meetingekre, minimálisra csökkentettük a döntési szinteket, a kontroll humán szükségletét.
A vállalati szervezetbe beépített technológiák, az innovativitás, az alkalmazkodóképesség, a változásokhoz, krízisekhez idomulás gyorsasága biztos recept a fennmaradáshoz még világgazdasági válság esetén is.
A BKIK – PP Konferenciaközpont előadói számos új, nagyon bevált megoldást mutatnak be, bebizonyítva, hogy nem csak a nagyoknak hoz hasznot a technológia-fejlesztés.

Smart Company – 2020
Víruskrízis ellen csak okosan!
p
Időpont: 2020. október 21. szerda, 9.30–16.00
Helyszín: élő videókonferencia (7 napig visszanézhető)
Tedd gyorsan okossá a cégedet, hogy derekasan állja a vírustámadást!
Nem is hinnéd! Rengeteg költség válik köddé a technológiák bevezetésével.
Az okos cég azonnal alkalmazkodik a változásokhoz, krízisekhez.
p
Program
9.00– Videóközvetítésbe jelszóval bekapcsolódás
9.30–10.00 Digitális transzformáció. Versenyben a járvánnyal.
Vityi Péter ügyvezető, Kürt Akadémia
10.00–10.25 A valóság virtuális leképezése. Így találkozunk a „szép új világban”!
Dén Mátyás András ügyvezető, Technokrats Kft.
10.25–10.50 A gyártásdigitalizáció legfontosabb szabálya.
Masa Attila fejlesztésvezető, Robot-X Hungary Kft.
10.50–11.15 Mezőgazdaság 4.1 – Dimenzióváltás az agráriumban.
Dr. Balla István stratégiai főigazgató-helyettes, NAIK (Agrárgazdasági Kutatóintézet)
11.15–11.40 Hatékonyságnövelő telekommunikációs megoldások.
Bodorkós Balázs termékmenedzser, Invitech ICT Services Kft.
11.40–12.10 Konzultáció a facebook zárt csoportban, szünet
12.10–12.35 Amikor a dokumentumkezelés beköltözik a lakásunkba. A Covid hatása az ügyvitel digitalizációjára.
Bardóczy Gergely értékesítési igazgató, DMS One Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
12.35–13.00 A legmegbízhatóbb munkatárs. Építs az adatokra!
Jagodics Tamás ügyvezető, Cégmenedzser Kft.
13.00–13.25 Nem lehetsz okos, ha nincs hatékony adatkezelés, adatbizonság és adatfeldolgozás.
Loss István a Spinoff és Startup Egyesület Informatikai szakosztályának vezetője. Védelem Holding Zrt.
13.25–13.50 Folyamat alapú cégszervezés és működtetés.
Szederkényi Zsolt ügyvezető xFLOWer Csoport
13.50–14.20 Konzultáció a facebook zárt csoportban, ebédszünet
14.20–14.45 A szakemberek megtartása a siker egyik kulcsa. Hogyan tartsam meg őket, akár veszteség nélkül?
Domokos Olivér prémium vállalati tanácsadó Klassis Z Kft.
14.45–15.10 A vírus utáni világ.
Dr. Rácz Gábor az MPRSZ örökös tagja
15.10–15.35 Egyszerű automatizáció mindenkinek.
Bártfai Balázs ügyvezető, Netlight Consulting
15.35– Konzultáció a facebook zárt csoportban
Figyelem! Az előadókkal személyes konzultációs lehetőség a konferencia Facebook zárt csoportjában. A videóközvetítés aznap és még 6 napig visszanézhető!
p
p
Az élő videókonferencia részvételi díja 14.000 Ft. + áfa
A konferencián résztvevőknek a következő szolgáltatásokat adjuk:
- a szakmai program élő videóközvetítéséhez jutást (egyéni jelszóval, internetes felületen és facebook zárt csoportban).
- az elhangzott előadások prezentációinak (melyek közzétételét az előadó engedélyezi) letöltését;
- a videókonferencia élőközvetítéséhez egyéni kódot és annak 7 napig használatát.
Részvételi feltételek
1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.
A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.
A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.
Lemondási feltételek
1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén
Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.
Változtatás joga
A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.
Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu
Országos élő videókonferencia.
További konferenciák
Pénz, de honnan? 2025 – Pécs
Beindult a Demján Sándor Program!
2025. május 22.
Pécs, Pécsi Kereskedelmi Központ, Majorossy Imre utca 36.

X-faktor – A hiányzó láncszem
Építsd fel magadat!
2025. május 15.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina krt 99. 6. emelet

Kiút az energiacsapdából!
Best of energy!
2025. április 24.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina krt. 99.

KKV ̶ AKADÉMIA 1. félév. Előrendelés!
A hibrid konferenciákon nagy kedvezmény érvényesíthető!
2025. január 22. - június 12.
Budapesti helyszínek és videón távolról több napig

Kihagytál néhány 2024 őszi PP konferenciát?
Utórendeléssel bepótolható!
2024. december 19. - 2025. december 1.
