Kkv Smart Company

Az okossá válás az egyetlen jó válasz!

2022. szeptember 29.

Experience Center és Konferenciaközpont, Szentmihályi út 171.

Tematika nyomtatása

Az okos céggé válás ma már létkérdés. A folyamatot már nem a covid, hanem a világválság sürgeti. Csak a digitalizálás és az innováció menti át a kkv-kat a globális válságok okozta megpróbáltatásokon. A smart (okos) company jelző nem a nagy cégek privilégiuma, s nem csak a gyártó cégek lehetnek okosak. A kkv-k kezében erős eszközök vannak az okossá váláshoz, ami versenyelőnyt hozhat a nagyokkal szemben. A kisebbek előnye a technológia gyorsabb beépítésében, megújításában, az innovativitás és a hatékonyabb működésben, valamint a gyorsabb reakcióképességében mutatkozik leginkább meg. És ennek semmi köze a háborús környezethez.

Sajnos a hazai kkv-k nagyon lemaradtak a digitalizációban a nagyokhoz és a nemzeti mezőnyhöz képest is.  Ha ez továbbra is így marad, veszélyes helyzetbe sodródnak a globális válság mélyülésével. Az okosodáshoz nagyon kevés dolgot kell tudatosítani. Mindenekelőtt adatalapúvá kell tenni a cég működését minden területen! A különböző fejlettséggel rendelkező rendszerek technológiáját, szervezettségét egy szintre kell hozni, s hálózatban működtetni. A gyártók pedig nem mondhatnak le a termelést felgyorsító robotizációról.  

A workshop-konferencián várjuk azokat a kis- és középvállalati döntéshozókat, akik megértették, hogy jobban fel kell zárkózniuk technológiai fejlettségben, mert a kicsik versenyelőnyeit csak így tudják érvényesíteni a nagyokkal szemben a globális válságban. A workshopon a leghasználhatóbb, legújabb, kkv-kra szabott megoldások mutatkoznak be.

Kkv Smart Company

Az okossá válás az egyetlen jó válasz!

 

Workshop-konferencia, kiállítással, networkinggel

 

Időpont: 2022. szeptember 29. 9.15–16.30

Helyszín: személyesen résztvevőknek Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont, Szentmihályi út 171. 3. emelet, távoli résztvevőknek interneten keresztül jelszóval.

 

Egyforma szintre fejleszd a cég minden tevékenységét! Csak így lesz okos!

A kkv-k lemaradtak a digitális transzformációval. Létkérdés a felzárkózás!

Erősítsük biztonságunkat kis cégekre szabott okosító megoldásokkal!

 

Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek 7 napig jelszóval nézhető!
Választhatja mindkettőt együtt (távolról és helyszínről részvételt)!

 

Program

8.45­– Regisztráció a helyszínen és interneten távolról

9.15–9.20 Moderátor bevezetője

9.20–9.45 A digitális innováció a kkv-k megmentője. Nem pénz, hanem szemléletváltozás kérdése. Lépjük át sürgősen az akadályokat!
Vicze Gábor az IVSZ KKV tagozat vezetője

9.45–10.05 A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről.
Pintér Róbert adjunktus, Corvinus Egyetem

10.05–10.25 Bemutatkozó: Az innováció kiterjesztése a gondolkodásmódra, vezetői, menedzsmenti rendszerünkre.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System

10.25–10.45 Bemutatkozó: Okos cég, kockázatosabb működés? A folyamatba szervezésben hatalmas segítség a jó minőségirányítási rendszer.
Kelemen Viktor ügyvezető, Bureau Veritas Kft.

10.45–11.05 Bemutatkozó: Hogyan építsük fel a hibrid munkavégzés 3. evolúciós szintjét és annak kihívásait támogató hatékony munkakörnyezetet?
Leveli András üzlet- és termékfejlesztési igazgató, LSK Hungária Kft.

11.05–11.25 Bemutatkozó: Gyártásautomatizálás a kkv-knél: rugalmas megoldások együttműködő robotokkal.
Dömötör Ákos ügyvezető, Vulcan Automation Kft.

11.25–11.50 Konzultáció az előadókkal, kiállítókkal, kávészünet

11.50–12.10 Intelligens, innovatív, digitális. A jövő vállalkozása a ma döntése.
Czimbalmos Levente projekt szakmai vezető, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Modern Vállalkozások Programja

12.10–12.30 A megbeszélések 50 árnyalata. Generációváltás a hibrid élményben.
Személyi László ügyvezető, Future-Now Consulting Kft.

12.30–12.45 Bemutatkozó: Szoftverrobotok a vállalkozások szolgálatában. Hogyan csoportosíthatjuk át költségeinket a robotok segítségével?
Kardos Gábor értékesítési menedzser, Goodroid Kft.

12.45–13.05 Bemutatkozó: Iránytű a cégtengerben. Hogyan segíti munkánkat az intelligens céginformáció? Ézsiás Tünde Key Account Manager, Opten Kft.

13.05–13.30 SEED-beszélgetés: A smart company-vá váláshoz csak a jó vezetői/vállalkozói és a megfelelő digitális készségeken át vezet az út.
Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető, Sós András vállalkozás-digitalizáció szakértő, tréner, Szabó Zsófia vállalkozói készségszint felmérő, elemző, szupervizor, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány

13.30–14.05 Konzultáció az előadókkal, kiállítókkal, ebédszünet

14.05–14.25 Bemutatkozó: Növeld az árbevételed és szabadíts fel kapacitást egyszerűen, okos vállalati felhőmegoldásokkal!
Csősz András CEO, hivatalos Pipedrive CRM szakértő, Sales and WorkFlow Lab

14.25–14.45 Vállalati digitalizáció és adatvédelem. Kinek a kezébe adjuk önként a céges adatainkat?
Dén Mátyás András vezérigazgató, Proptech Digital Investment Zrt

14.45–15.05 Innovatív marketing okos cégeknek
Lévai Richárd közösségi marketingspecialista, Liftup Kft.

15.05–15.25 Térjünk át sürgősen adatvezérelt cégirányításra! Ezzel gyorsítjuk a döntéshozatalt.
Jagodics Tamás CEO, Cégmenedzser Szoftver Kft.

15.25–15.45 Konzultáció az előadókkal

15.35–16.30 Networking Program

Szabadon választott Networking Program a konferencia helyszíni résztvevőinek az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával. Személyes bemutatkozás névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra jelentkezni a konferencia regisztrációs pultjánál lehet a konferencia teljes ideje alatt.

Részvételi feltételek

1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.

A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.

A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.

 

Lemondási feltételek

1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén

Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.

Változtatás joga

A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.

Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu

Experience Center és Konferenciaközpont, Szentmihályi út 171.