Csapatépítési trendek – 2025

Boldog közösségben lenni jó!

2025. február 27.

Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.

Tematika nyomtatása

Az egymással dolgozó emberek összessége még nem csapat. Mikor válnak azzá? Hogy lesz a különböző, egymásnak idegen emberekből csapat? Mikor lesz a csapatból közösség? Mikor lesz kinevezett vezetőből csapatvezető?

A generációk közötti idősáv egyre szűkül. A mentalitásbeli különbségek egyre nagyobbak. Hogy lesz a baby boomer 60 éves és a Z-generáció huszonéves tagjaiból egy felé húzó csapat? A lojalitás, a hűség, az alkalmazkodásképesség, a munkához hozzáállás, a kötelességtudás – tehát az érzelmi intelligenciák különbsége hogyan kezelhető a csapatvezetők szempontjából?

Vannak közös mezsgyék? Milyen értékeket kell középpontba helyezni, hogy egy ügyért egyformán odategyék magukat azok, akik egymás szavát sem értik már?

Mit tegyünk, hogy a jó munkatársak maradjanak? Hogy szeressék, amit csinálnak? Vagy inkább szeressenek együtt lenni a többiekkel? 

Felmérések szerint a többség a jó csapattársak miatt ragaszkodik a munkahelyéhez.

Erre lehet már nyerő csapatot építeni! Szakértő előadóink segítenek megtalálni a jó közösség kialakításához vezető utat. S közben játékos programokkal is megismerkedhetünk!

A Csapatépítési trendek idei konferenciáját azoknak a kkv-döntéshozóknak, irányítóknak és középvezetőknek ajánljuk, akiknek felelőssége a munkahelyi csapatok eredményes működtetése, a jó munkaerő megtartása és teljesítményük magasabb szintre emelése.

Csapatépítési trendek 2025

Boldog közösségben lenni jó!

 

Időpont helyszíneseknek: 2025. február 27. csütörtök, 9.30–16.30

Időpont videósoknak: 2025. február 28. 12 órától március 9.-ig jelszóval

Helyszín: Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99. 7. emelet

 

 

Mitől alakulnak a munkatársak alkotó, boldog, összetartó közösséggé?

Nem a nyaralás, hanem a munkában megélt öröm vezeti a listát! Tudtad?

A jó közösségért, a csapatért maradnak a cégnél, nem a pénzért!

 

Jöhetsz az élőre személyesen, vagy visszanézheted másnaptól 10 napig!

A helyszíneseknek Networking különprogram!

Minden résztvevő utólag megkapja az előadók prezentációit!

 

Program

9.00– Regisztráció a helyszínen (Február 27. csütörtök)

Videósoknak másnap (február 28.) 12 órától március 9-ig jelszóval nézhető.

9.30–9.35 Demcsák Mária felvezetője

9.35–9.55 Ne rombolj! Építkezz! Gondolatok vezetői felelősségről, eszközökről.
Hegedűs Márta
 vezetési tanácsadó, ügyvezető, Homo Regius Tanácsadó Iroda

9.55–10.15 A hatékony együttműködés útja X-től Z-ig.
Toldi Zsuzsanna
 ügyvezető, Aquilone Training Kft.

10.15–10.35 Boldogság és munka. Az együtt megélt sikerélmény.
Dr. Asbóth Hedvig 
life és business coach, NLP mester coach, mediátor

10.35–10.55 A csapattá válás folyamatát kísérő jelenségek.
Szatmáriné dr. Balogh Mária
ügyvezető, munka- és szervezet szakpszichológus, coach, Convictus-Consult Szervezetfejlesztő és Vezetési Tanácsadó Kft.

10.55–11.15 Bemutatkozó
Sport-Life Balance program
Mizsér Attila
ügyvezető igazgató, motivációs tréner, olimpiai bajnok, Apollo Consulting Kft.

 

11-15–11.45 Kávészünet. Játékos programok.

 

11.45–12.05 Vissza az alapokhoz! Hogyan lesz a biztonságból teljesítmény?
Cser Alexandra
 ügyvezető, SkillToGo Kft.

12.05–12.25 A vezetők 10 motiválási alapelve.
Czagler Zsuzsa
4xes HRKOMM és HRBEST díjas motiváció szakértő, tréner, könyvíró, Vip Coaching Center

12.25–12.45 Elköteleződés, együttműködés, eredmény. A csapatépítés új dimenziói.
Katona Melinda
ügyvezető, Borealis Consulting Kft.

12.45–13.00 Esélyteremtés a Kastélyosdobói mintagazdaságban.
Gabnay Ágnes, az Ökumenikus Segélyszervezet Társadalmi vállalkozásai vezetője

13.00–13.15 Bemutatkozó
Hogyan lesznek a kihívásokból sikerek? Megoldásfókuszú és reziliens csapatok.
Kovács Viktória, ügyvezető, Deepsight Consulting Kft.

13.15–13.30 Bemutatkozó
Tokaj/Tállya. Az ideális csapatépítési környezet fellegvára.
Márton Péter
, a Tokaj Art Wine tulajdonosa

 

13.30–14.00 Ebédszünet. Játékos programok.

 

14.00–14.20 A stratégia sikerének titka a csapatban rejlik. Képességek és potenciál.
Vad Ágnes
Business & Human Potential Coach

14.20–14.40 A csapat kovásza.  Értelmes, tartalmas, kreatív és fejlesztő közös munka.
Ruzsa Ágota Éva
coach-facilitátor, egyetemi oktató, SOL Intézet

14.40–15.00 Összetartozás, lojalitás és felelősségvállalás. Az együttműködés eszközei.
Borbély László
 executive coach, SPA Tudásbázis Kft.

15.20–15.40  A csapatépítés titkos összetevője. Hogyan válik a bizalom versenyelőnnyé?
Németh Bite Barbara ügyvezető, tulajdonos, Coaching Team Kft., Király Gertrúd, a Tudatos Vezetők Akadémiája vezetője

 

 

15.40–15.55  Konzultáció az előadókkal

 

15.50 Networking Program

Szabadon választható részvétel a Networking Programon a konferencia helyszíni résztvevőinek. Személyes bemutatkozás az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával, névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra nem kötelező jelentkezni, a részvétel az utolsó pillanatig eldönthető.

Részvételi feltételek

1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani csak a konferenciaszervező írásos engedélyével lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetése kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszínen, akár távolról videón csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig (a konferencia@ppkonferencia.hu email címen jelezze ezen szándékát), illetve a helyszínen megjelenéskor, az adatok ellenőrzésével.
8. Az utólag (az élő konferenciát követő másnaptól) videón megtekintésre regisztráltak időben (indulás előtt kétszer) jelszót kapnak a videófelvétel megtekintésére, s jogosultak a jelszót az élő konferencia utáni nap 12 órától még további 9 napig használni.
9. A helyszínes regisztráció a regisztráció napján érvényben volt díjkülönbözet megfizetésével átcserélhető az utólag távolról videón megtekintéses regisztrációra. Ezt a kérést a konferenciát megelőző napig kizárólag írásban fogadjuk el.
10.A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.
11. Az egyéb jegyátváltási variációkra a Lemondási feltételek szerinti lemondást és az követően új regisztrációt ajánljuk.

Lemondási feltételek

1. A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.hu email címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2.Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve a konferencia videófelvételét nem tekintette meg az arra megadott időintervallumon belül az előzetesen megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A PP Konferenciaközpont, mint rendezvényszervező fenntartja magának a jogot, hogy a kormányzati szabályozóváltozások, rendezvényekre vonatkozó tilalmak, természeti katasztrófák, háborús helyzet, kritikus infrastruktúrák meghibásodása esetén változtasson a konferenciák részvételi formáján. Időponthalasztásra kényszerülve a rendezvényt egy későbbi időpontban mindenképpen megtartja. A részvétel lemondását ezen indokokra hivatkozva nem tudjuk elfogadni.

Jegyátváltások

Ha az előbbiekben említett külső körülmények miatt a személyes részvételű rendezvények megtartása meghiúsul, a konferencia csak rögzített videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a rendezvényszervező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak a rögzített videókonferencia megtekintéséhez 9 napig. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.

Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu

PP Konferenciaközpont Kft.

1016 Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99. 7. emelet

Részvételi díjak, lehetőségek, feltételek

1. Csapatépítési trendek – 2025 - Helyszínen személyes részvétel

2. Csapatépítési trendek – 2025 - Utólagos videós megtekintés

3. Csapatépítési trendek – 2025 - Kombinált részvétel (helyszínen és utólag videón)

1. Csapatépítési trendek – 2025 - Helyszínen személyes részvétel

Regisztrációs díj:

16900 Ft + áfa

Earlybird kedvezményes díj:

14900 Ft + áfa

Grátisz!

Networking különprogramban részvétel. Cégbemutatkozás névjegycserével.

A helyszíni résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • Helyszíni részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések).
  • Előadókkal személyes szakmai konzultáció a szünetekben. Később is bármikor kezdeményezhető a kapcsolatfelvétel a prezentációjukban megadott elérhetőségeik alapján (az előadók csak erre a célra adták meg).
  • Networking különprogramon részvétel cégbemutatkozással, névjegycserével a többi résztvevővel.
  • Az elhangzott előadások prezentációinak utólagos letöltése már a konferencia utáni napon (melyek közzétételét az előadó engedélyezi).
  • Catering a konferencia ideje alatt. (A részvételi díj tartalmazza a catering költségét, melyet a számlában továbbszámlázott szolgáltatásként tüntetünk fel.)
Jegy vásárlás

2. Csapatépítési trendek – 2025 - Utólagos videós megtekintés

Regisztrációs díj:

19900 Ft + áfa

Earlybird kedvezményes díj:

17900 Ft + áfa

Grátisz!

A konferencia utáni nap 12 órától + még 9 napig (benne 2 hétvége!) a szerkesztett videófilm jelszóval bármennyiszer megtekinthető.

A távoli résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • A konferencia utáni nap 12 órától + még 9 napig (benne 2 hétvége!) a szerkesztett videófilm jelszóval bármennyiszer megtekinthető.
  • Az elhangzott előadások prezentációi (melyek átadását a résztvevőknek az előadó engedélyezi) már a jelszóval bejelentkezés (12 óra) előtt letölthetővé válnak.
  • Az előadók rövid időn belül válaszolnak a 9,5 nap alatt feltett kérdésekre, és ezen túlmenően is. Az elérhetőségeik a prezentációjuk utolsó slide-ján találhatóak. (Az előadók csak erre a célra adták meg).
  • Telefonos ügyfélszolgálati segítség a jelszóval bekapcsolódáshoz, a technikai problémák kezeléséhez

A részvételi díj tartalmazza a videófilmszerkesztés és -közvetítés egy személyre jutó költségeit, melyet a részvételi díjba beépítettünk!

Jegy vásárlás

3. Csapatépítési trendek – 2025 - Kombinált részvétel (helyszínen és utólag videón)

Regisztrációs díj:

27300 Ft + áfa

Earlybird kedvezményes díj:

25300 Ft + áfa

Grátisz!

Networking különprogramban részvétel. Cégbemutatkozás névjegycserével.

­A konferencia utáni nap 12 órától + még 9 napig (benne 2 hétvége!) a szerkesztett videófilm jelszóval bármennyiszer megtekinthető.

A kombinált résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • Helyszíni részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések).
  • Előadókkal személyes szakmai konzultáció. Az előadók rövid időn belül válaszolnak a 9,5 nap alatt feltett kérdésekre és ezen túlmenően is. Az elérhetőségeik a prezentációjuk utolsó slide-ján találhatóak. (Az előadók csak erre a célra adták meg).
  • Networking különprogramon részvétel cégbemutatkozással, névjegycserével a többi résztvevővel.
  • Az elhangzott előadások prezentációinak utólagos letöltése már a konferencia utáni napon (melyek közzétételét az előadó engedélyezi).
  • Catering a konferencia ideje alatt.
  • Az élő konferencia utáni napon 12 órától és még további 9 napon keresztül (benne 2 hétvége) a szerkesztett konferenciavideó jelszóval bármennyiszer megnézhető.
  • Telefonos ügyfélszolgálati segítség a jelszóval bekapcsolódáshoz, a technikai problémák kezeléséhez.

A részvételi díj tartalmazza a catering költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel, valamint tartalmazza a videófilmgyártás technikai költségét.

Jegy vásárlás