AZ ÜZLETI ETIKAI DÍJRÓL

Az üzleti etikus magatartást, gondolkodásmódot elismerő Üzleti Etikai Díj története

Kezdetekben, 2000-ben a gazdasági szereplők alapos ismerete kellett hozzá, hogy megszólítsuk az etikusnak, tisztességesnek tűnő cégek vezetőit, beszéljenek saját magukról. Mondják el, mit tesznek  saját üzleti érdekeiken túl munkatársaik, ügyfeleik, a saját környezetükben élők  jólétének érdekében, milyen etikai normák szerint élnek. Az üzlettársaikkal, munkavállalóikkal, a környezettel, a társadalommal, a rászorulókkal szemben érzett felelősségük hogyan érhető tetten a mindennapokban.  A többség udvariasan kitért a szembesítés elől, nem vállalták nyilvánosan az üzleti etikus cég jelzőjének viselését, az azzal járó „meghurcoltatást”. Mondván, támadási felületet hagynak a versenytársaiknak, s az üzleti szektor rossz híre miatt nem teszik ki magukat egy nyilvános meghurcoltatásnak.  Bár tisztességes üzleti magatartást folytatnak.

Üzlet és etika. Etikus üzleti magatartás, gondolkodásmód.  A két szó, fogalom egymás mellett említése ugyanis még nem is olyan régen megbotránkozást váltott ki. Az 1989-ben hirtelen jött kapitalizmus vadhajtásai mellett azonban a mélyben, csendesen, a mindennapok nagy megpróbáltatásai közepette helytállva, megerősödött a magánszektor.  A tisztességes emberi értékek mentén létező cégvezetők, akik mindig is hosszú távú szerepvállalásra rendezkedtek be falujukban, városukban, akár ott születtek, akár messzi országból jöttek, akik soha nem felejtették el, hogy másnap is a szemébe kell nézni embertársainak, egyszer csak elkezdték büszkén vállalni a tisztességüket. Mert a cég tisztessége az azt vezető emberek tisztessége. Cégek nyerhetik el az üzleti etikai díjat, de az emberek dolgoznak meg érte. Már 10 év is eltelt azóta, hogy tömegesen jelentkeznek a díj elnyeréséért a hazai bejegyzésű cégek. Megmérettetik magukat a pályázati procedúrában, hogy viselhessék az „üzleti etikus” jelzőt.

Az üzleti etika gyakorlati tartalmát nem írja le semmiféle szakirodalom. Nem is lehet egzaktul, mérőszámokkal számon kérni. De mégis lehet!

Demcsák Mária és László Ervin alapítók

Minden évben tízzel gyarapodik az adott év nyerteseiről döntő zsűri létszáma. A zsűri ugyanis az előző évek nyertes cégeinek vezetőiből áll, akik egy részletes szempontrendszer alapján, valamint abból kiindulva, hogy a nagyon értékes elismerést csak olyanok kaphatják, amely cégek méltók rá, nem járatják le az eszmeiségét, s így az addigi nyertes cégeket sem, nagyon odafigyelnek. Csak a legméltóbbak nyerhetnek, azok, amelyek még jobban erősítik az üzleti tisztesség értékét, elismerését.

Minden évben az addig díjat nyert cégek vezetőit kérjük fel zsűrizésre, a még 2000-ben, a nemzetközi etikai professzorok által megfogalmazott részletes szempontrendszerre és a szívükre hallgatva. Kemény munka ez a javából.

Évről évre egyre többen, négy kategóriában indulva jelöltetik saját cégüket, 50-60 üzleti tagot tömörítő szakmai szervezet pedig elnökségi döntéssel jelöl tagjai sorából arra méltónak tartottakat. A kontrollbizottság jelölést elfogadó döntése után pályázati felkérőt kapnak azok a cégek, amelyek megmérettethetik magukat az az évi üzleti etikai díjra. A pályázat elkészítése kihívás a cégek számára. Az etikus üzleti magatartás megnyilvánulásaiból kiindulva addig még soha nem világították át tevékenységüket. S az üzleti etikus jelzőt viselő cégvezető zsűritagok nagyon megnézik, kit vesznek be maguk közé. Egyetlen méltatlan elrontja a díj és a díjazottak renoméját.

Ma már kimondhatjuk, és számon kérhetjük a felelős profittermelést. Ma már mindenki megérti, hogy a fenntartható fejlődés érdekében, annak céljával azonos működés egyet jelent az etikus üzleti tevékenységgel. Csak olyan cég kaphatja meg a díjat, amely a vállalati célokat szinkronba hozta a fenntartható fejlődés célrendszerével, és az tetteiben, döntéseiben, fejlesztéseiben, gondolkodásmódjában meg is mutatkozik. Etikus az a cég, amely a profitérdekeit is képes felülírni csak azért, hogy a környezetet ne károsítsa, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentse, hogy hasson környezete, az emberek gondolkodásmódjára, s tudatosan erősítse hatókörében a felelős létezést.

Demcsák Mária és László Ervin alapítók

(P)

László Ervin díjalapító üzenete a hazai üzleti szektor szereplőinek


(P)

Eddig nyertes, működő cégek dicsőségtáblája

Üzleti Etikai Díjat kapott, működő cégek 2023-ig:

2023-ban: ALTEO Nyrt., BEPATECH Kft., Büttner Kft., Civita Group Nyrt., Cudy Future Kft., Futár.hu Logisztikai Kft., Info Sierra Kft., MagNet Bank Magyar Közösségi Bank Zrt., Prolan Zrt., Techniq 2000 Kft. 

2022-ben: BorsodChem Zrt., Derik Kft., Eaton Enterprisses Hungary Kft., ÉMK Kft., Faberland Kft., Fétis Kft., J&J Center Kft., Losonczi Innovation Kft., Metalloglobus Kft., RG- Stúdió Kft. 

2021-ben: Ferling Kft., Bárczy Környezetvédelmi Kft., Recobin Kft., SunnySystem Bt., GET Kft., Kresz & Friedler Kft., Karsai Holding Zrt., PLAN Zrt., Michelin Hungária Kft., Cloud Network Technology Kft.  

2020-ban: Flavon Group Kft., SHS Kft., Liferay Hungary Kft, Eurokomax Kft., EU-Solar Zrt., Open Online Kft., Ferro-Sped 2000 Kft., VIDEOTON Elektro-PLAST Kft., United Call Center Kft., Gablini Vagyonkezelő Zrt. 

2019-ben: Bureau Veritas Magyarország Kft., Deutsche Telekom TSI Hungary Kft., Marso Kft., SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., Funkció Kft., Pannon Guard Zrt., Tiszta Energiák Kft., Glósz és Társa Kft., Biovéd 2005 Kft., Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. 

2018-ban: Axiál Kft., Cu-Technik Kft., HAJDU Autotechnika Ipari Zrt., Human Dialog Kft., K&H Biztosító Zrt., Kreatív Vonalak Kft., LAFARGE Cement Magyarország Kft., Mystic Nails Hungary Kft., Peki Restaurant Kft., Simon Plastics Kft. 

2017-ben: Digitáltechnika Kft., FAG Magyarország Ipari Kft., Gelbert Eco Print Kft., Hunyadi Kft., Macher Zrt., Merkbau Kft., Sárvári Gyógyfürdő Kft., AD Plastik Tisza Kft., Unisignal Kft., Young Kft. 

2016-ban: AGROVA Kft., BHE Bonn Hungary Kft., Biofilter Zrt., Fővárosi Vízművek Zrt., KAV Hungária Kft., Mapei Kft., Schrack Technik Kft., Vitaking Kft., Szatmár Optikai Kft., ÉDV Zrt. 

2015-ben: BPR Consult Kft., p2m Consulting Kft., Ghibli Kft., Bold Agro Kft., KVGY Kft., Work Force Kft., Legrand Zrt. 

2014-ben: Unilever Magyarország Kft., Rondo Kft., Elgoscar-2000 Kft., Tutti Kft., Regio Kft., iData Kft., Terc Kft., Wagner Solar Hungária Kft. 

2013-ban: AlphaSonic Kft., BI-KA Logisztikai Kft., Alcufer Kft., Magyar Suzuki Zrt. 

2012-ben: Csomiép Kft., Hatos és Társa Nyelviskola, 77 Elektronika Kft., Hódagro Zrt. 

2011-ben: E.ON Hungária Zrt., Bakosfa Kft., Nyírségvíz Zrt., SZ+C Stúdió Kft. 

2010-ben: Dreher Sörgyárak Zrt., Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt., Ronix Szervező és Szolgáltató Kft., Zalavíz Zrt., Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 

2009-ben: Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., Vodafone Magyarország Zrt., Gödöllő Coop Zrt., TEVA Gyógyszergyár Zrt. 

2008-ban: Alföldi Nyomda Zrt., Electrolux Lehel Kft., Philips Magyarország Kft.  

2007-ben: Magyar Telekom Nyrt., Vill-Korr Hungária Kft., Hajtás Pajtás Futárszolgálat, Számalk Zrt. 

2006-ban: Béres Gyógyszergyár Zrt., Yettel Magyarország Zrt. (Pannon GSM-ként kapott díjat), Gravoform Kft. 

2005-ben: Debreceni Vízmű Rt., MAM Hungaria Kft., OKI Systems Kft. 

2004-ben: Főber Nemzetközi Ingatlanfejlesztő Mérnöki Rt., MOL Nyrt., NI Hungary Kft. 

2003-ban: Richter Gedeon Nyrt., Telvill Kft., Flextronics International Kft. 

2002-ben: Kürt Zrt., Siemens Zrt. 

2001-ben: Alcoa-Köfém Kft.

(P

Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlen feltételei a 21. században

  1. A vállalat felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot. Tehát felelősséget vállal a munkatársaiért, a szűkebb és tágabb környezetének  jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
  2. Ha tetteit nem elsősorban a mindenáron haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, a más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
  3. Ha környezetének (szűkebb tágabb, emberi, természeti, társadalmi, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát. Ennek érdekében meg tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok érdekében, a profitorientált gazdálkodási szemlélettel összhangban.

 

Az Üzleti etikai díj szempontrendszere

  • A cég etikai magatartása alkalmazottai felé
  • A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
  • Ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
  • A cég társadalmi felelősségvállalása
  • A környezettel szembeni etikus magatartás
    (P)

Pályázati feltételek

A díjat 2000-ben alapították: László Ervin világhírű filozófus, író (Budapest Klub Alapítvány elnöke) és Demcsák Mária, a Piac & Profit alapítója. A díjazottak: magyarországi székhelyű cégek (legalább három éve működő, jogi személy vállalat, vállalkozás, cégformától, tulajdonformától, valamint cégnagyságtól függetlenül)

A díjazást lebonyolítja: PP Konferenciaközpont

A díjat odaítéli: az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri

A díjazás gyakorisága: évente egyszer, négy kategóriában (kategóriák: multinacionális vállalat, nagyvállalat, középvállalat, kisvállalat), 10 díjat osztunk ki évente.

(P)

László Ervin díjalapítóról

A ma Olaszországban élő professzor zongoraművészként, filozófusként és jövőkutatóként egyaránt elismert világszerte. 1932-ben született Budapesten. Pályáját zongorista csodagyerekként kezdte. Tizenöt évesen kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán művészdiplomát, és megnyerte a Genfi Zongoraverseny nagydíját. Ettől kezdve, mintegy húsz éven át Európa- és Amerika-szerte a világ egyik élen járó zongoraművészeként koncertezett. 1966-tól a tudománynak szentelte életét: filozófiát, tudományos rendszerelméletet, jövőkutatást adott elő, és kutatott az Egyesült Államok (Yale, New York, Princeton stb.), valamint Európa és a Távol-Kelet számos egyetemén. Hét évig az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézet programvezetője volt, tagja a Római Klubnak, aktív alkotója a Római Klub Jelentésének. 1984-ben költözött Olaszországba. 1993 óta a Budapest Klub alapító elnöke. Több mint ötven könyv szerzője vagy társszerzője, műveit több mint húsz nyelvre fordították le. További harminc kötetet szerkesztett, köztük egy négykötetes enciklopédiát. Cikkek és tudományos közlemények százai tartoznak tudományos munkásságához. Írásait rendszerelméleti, interdiszciplináris és jövőorientált szemlélet, globális gondolkodás, a társadalomtudományok és a természettudományok egységes szemléletben való vizsgálata jellemzi. A párizsi Sorbonne Egyetemen megkapta a legmagasabb tudományos fokozatot, négy egyetem – az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Magyarországon – választotta díszdoktorává. Számos díjjal tüntették ki, többek között 2001-ben megkapta a japán békedíjat (Goi-díj), 2004-ben és 2005-ben Nobel-békedíjra jelölték. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották, 2017-ben átvette a Luxembourg-békedíjat, és elnyerte a díjat maga a Budapest Klub is.

A gondolkodás paradigmaváltásának világhírű szószólója műveiben arra hívja fel a figyelmet, hogy mindannyian felelősek vagyunk világunk fennmaradásáért. A létezés, a közös tudat erejében, energiájában nem csak hívó, hanem azt tudományos bizonyítékokkal alátámasztó tudós fáradhatatlanul járja a világot, szavai, művei sokat tettek azért, hogy az üzleti szektor felelősségvállalása erősödjön.

2023. Üzleti Etikai Díjátadó Gála

2022. Üzleti Etikai Díjátadó Gála


2021. Üzleti Etikai Díjátadó Gála, végre újra személyesen


2020. Üzleti Etikai Díjátadó Gála élő videóközvetítéssel


A 20. éves Jubileumi Üzleti Etikai Díjátadó Gála különdíjakkal. 240-en voltunk.


2018. Üzleti Etikai Díjátadó Gála


2017. Üzleti Etikai Díjátadó Gála


2016. Üzleti Etikai Díjátadó Gála

 

Állandó partnereink