Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021
Alkalmazkodóképesség csúcsra járatva
A hatodik éve megrendezendő csúcstalálkozót idén is a globális és a hazai üzleti trendek átfogó áttekintésével kezdjük. Egy évvel ezelőtt a konferencián a koronavírus járvány miatti leállás utáni újrakezdésről, a talpra állás esélyeiről beszélgettünk. Ma ugyanott tartunk, csak most újraindításnak hívjuk.
A cégvezetők a hatalmas erejű válság egy éve alatt profi válságkezelővé váltak. Minden szokást maguk mögött hagytak, teljesen átalakították az üzleti modelljeiket, az ügyfélkezelést, a szervezetet. Kijárták az alkalmazkodásképesség magasiskoláját.
Mi vár az üzleti élet vezetőire a közeljövőben? Tudunk-e akár rövid távra előre készülni, vagy csak a váratlan, bizonytalan, ami biztos lesz az életünkben?
Csak a rugalmas, digitális alapokra épített vállalat marad fenn. Csak azok a cégvezetők lehetnek sikeresek, akik alkalmazkodnak, változásképesek, válságmenedzselésben profik és bíznak magukban.
Várjuk a felelős cégvezetőket, tulajdonosokat a Cégvezetők Csúcstalálkozója idei párbeszédére. Beszéljük meg, hogyan készüljünk fel a hosszú távú bizonytalanságra, jól felépített, biztonságos, válságálló szervezettel és gondolkodásmóddal, vezetési szisztémával.
Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021
Alkalmazkodóképesség csúcsra járatva
Az üzleti szektor vezetőinek éves tanácskozása networking különprogrammal
Időpont: április 8. csütörtök, 9.00–18.00 (aznap és még 6 napig megnézhető)
Helyszín: Országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten)
Egy év alatt kijártuk az alkalmazkodóképesség magasiskoláját. Bevált.
Nem látjuk a holnapot? Ha digitalizációra építettünk, ne aggódjunk!
Hogyan építsünk válságbiztos céget? Beszéljük meg!
p
p
8.30–belépés a közvetítői felületre jelszóval (7 napig használható a jelszó)
9.00–9.05 Demcsák Zsuzsa műsorvezető
9.05–9.30 Kormányprogram a gazdaság megtámogatására, újraindítására, sikerességének segítésére.
Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes
9.30–9.55 Magyarország az új gazdasági világrendben.
Chikán Attila professzor, az MTA rendes tagja
9.55–10.15 Milyen segítségre van szükségük a kkv-knak?
Nagy Elek elnök, BKIK
10.15–10.35 Hazai gazdasági kilátások. A támogatások vagy a piac dönt?
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.
10.35–10.55 A pandémia rendszerszintű szabályozása
Kürti Sándor elnök, Kürt Zrt.
10.55–11.15 A védett szellemi tulajdon érték, egyébként csak másolható jó ötlet.
Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
11.15–11.30 Kávészünet. Személyes beszélgetés az előadókkal.
I. Covid sújtotta és covidnyertes ágazatok válságkezelési technikái
11.30–11.50 Turizmus újraértelmezve! Milyen lesz az új szállodaipar és vendéglátás?
Flesch Tamás elnök, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
11.50–12.10 A nagy fesztiválok, kulturális események újraélesztésének esélyei.
Kádár Tamás CEO, Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.
12.10–12.30 Az egészségipar és magánegészségügy jövője.
Lancz Róbert vezérigazgató, Doktor24 Medicina Zrt.
12.30–12.50 Autókereskedelem: A tulajdonos és a vállalkozás alkalmazkodásán múlik a fennmaradás.
Gablini Gábor tulajdonos, Gablini Csoport
12.50–13.10 Logisztika a Covid elleni harc frontvonalában.
Szabó Zoltán ügyvezető, Ghibli Kft.
13.10–13.25 Ebédszünet. Személyes beszélgetés az előadókkal.
II.Covidmenedzselés felsőfokon. A cégvezetők új kihívásai 2021-ben
13.25–13.45 Szellemivagyon-gazdálkodás krízishelyzetben.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa Kft.
13.45–14.05 A sikeres cégvezető változásképes, rugalmas, válságkezelő és alkalmazkodóképes. Változtassunk magunkon is!
Markovich Béla ügyvezető, Mapei Kft.
14.05–14.25 A minőségre építkezés tapasztalatai a krízisálló vállalat építésekor.
Kelemen Viktor ügyvezető, Bureau Veritas Magyarország Kft.
14.25–14.45 Szervezeti megújulás és pozitív vezetői attitüd fenntartása káoszban.
Borbély László szervezetfejlesztő, üzleti coach, S.P.A. Tudásbázis Kft.
14.45–15.05 Túlélők, újrakezdők, stafétaátadók, újonnan indulók. Cégmozgások járvány idején.
Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, Opten Informatikai Kft.
15.05–15.20 Személyes beszélgetés az előadókkal.
III. Új technológiák, új működési modellek megjelenése és térhódítása
15.20–15.40 Csak a digitális alapokon álló vállalat maradhat életképes. Hogyan?
Pataki Balázs értékesítési igazgató, EastFlow Technology Kft.
15.40–16.00 Építsünk változás-, krízisálló és rugalmas vállalatot!
Szederkényi Zsolt ügyvezető igazgató, xFLOWer Group
16.00–16.20 A megújuló energia, felelős gazdálkodás. A hosszú távú biztonság.
Petre András vezérigazgató, EU-Solar Zrt.
16.20–16.40 Blockchain és kriptovaluták. A pénz fogalmának és szerepének átértékelődése.
Vidákovics Attila Blokklánc üzletágvezető, Technokrats Kft.
17.00–18.00 Networking különprogram
Külön jelszóval bejelentkezés csak a különprogramra regisztráltaknak!
p
p
Figyelem!
Az előadókkal személyes konzultációs lehetőség 7 napon át a videóközvetítés felületén, az előadók fotója alatt. A videóközvetítés aznap és még 6 napig visszanézhető!
Részvételi feltételek
1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@ppkonferencia.huemail címen jelezze ezen szándékát!
9. A kormány aktuális rendelkezései szerint, a konferenciákon való helyszíni részvétel korlátozásmentes.
10. A videóközvetítésre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
11. A helyszínre és távolról videóközvetítésre történő regisztráció írásban kérésre átcserélhető.
A csere a regisztrációkor érvényes díjak összegében rögzített. A különbséget meg kell téríteni. A catering átszámlázást tartalmazó számla helyett minden esetben új számlát állítunk ki.
A kombinált részvételi díjra átváltás esetében a változtatással kialakult új árról új számlát állítunk ki.
Lemondási feltételek
1.A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a konferencia@ppkonferencia.huemail címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg a megkapott belépési kóddal, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk. A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Jegyátváltások helyszíntiltás esetén
Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra. Ez esetben a díjkülönbözetet nem hárítjuk át a helyszínre regisztráltakra. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.
Változtatás joga
A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.
Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@ppkonferencia.hu
További konferenciák
Pénz, de honnan? 2024 – Debrecen
Ősztől vissza nem térítendő pályázatok!
2024. november 14.
Debrecen, HBKIK Székház
Vagyon és pénz. Gyarapítva jó!
Vagyonokosító cégtulajdonosoknak!
2024. október 29.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.
Pénz, de honnan? 2024 – Szombathely
Ősztől vissza nem térítendő pályázatok!
2024. október 22.
VMKIK Székház, Honvéd tér 2.
Munkaerő-piaci trendek
Felkészülés a hullámvasútra!
2024. október 17.
Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.
Ősszel 5 hibrid KKV ̶ AKADÉMIA konferencia vár!
Megéri előre regisztrálni! Akár 29 %kedvezmény!
2024. szeptember 11. - december 12.
Budapesti helyszínek és videón távolról több napig
Utórendelés 2024 1. félév videókonferenciáira
Kihagytál néhány idei PP konferenciát?
2024. június 7. - december 1.