Generációváltás

Családban marad vagy idegené lesz?

Időpont: 2021. február 04. , Helyszín: Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

A hazai vállalkozások 40 %-a érintett a generációváltásban. Még nagyon kevés sikeres átadás történt. Ráadásul a  járvány miatt lassan egy éve tartó gazdasági válságban a legtöbb generációváltó folyamat megakadt. Ne hagyjuk! Inkább gyorsítsunk. Minden kedvezőtlennek látszó történést változtassunk előnnyé! A rövid ideig tartó sokk után az ebből értő elődöknek és utódoknak a járvány inkább kihívást jelentett, mint visszalépést. A megváltozott helyzetben új stratégiák születtek, értékké vált a kreativitás, az intuícióból fakadó innováció, a közösség és a család. Ahol az értékek erősebben tudatosultak, ott a generációs ellentétek szűkültek, eltűntek.

A válság azonban felszínre hozott jó néhány olyan utódlási, biztonsági, emberi, szervezeti, jogi problémát, amire eddig nem gondolt senki.

Ismerjük fel a bajban a jót! Most könnyebben észrevehetjük, hogy előd és utód egyet akar: a megteremtett értékek fennmaradását!

Várjuk a stafétát átadni szándékozó alapítókat és az ambíciózus generációváltókat! Közös szándékuk megvalósításában sokat tudnak segíteni az előadók, a sorstársak, a jó és a rossz példák, a tanácsadó szakemberek, jogászok, adószakértők, befektetők. 

800x210

Generációváltás a cégben

Családban marad vagy idegené lesz?

 p

Időpont: 2021. február 4.  9.30–16.00 (utána még 6 napig megtekinthető)

Helyszín: Országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten)

 

Miért sikeresebb a váltás ott, ahol az alapító még pozícióban marad?

A bajban a család és a közösség szerepe átértékelődött.

A pandémia miatt inkább gyorsítsunk, mint lassítsunk!

 

Még earlybird kedvezménnyel!

A videóközvetítés a konferencia napján és még 6 napig visszanézhető!

p

Program

9.00– Regisztráció a videókonferencia közvetítési felületén jelszóval

9.30–9.35  Műsorvezető: Demcsák Zsuzsa

9.35–10.00 Generációváltás elnapolás helyett felpörgetve? Döntési helyzetek alapítóknak és utódjelölteknek a vírushelyzet okán. 
Salzmann Zoltán utódlási tanácsadó, Salzmann & Partners Vezetési Tanácsadó

10.00–10.20 Komfortzónából kizuhanás után. Kihívásokra adott érdekes, elgondolkodtató válaszok.
Prof. Dr. Noszkay Erzsébet egyetemi tanár, a VOE tiszteletbeli elnöke

10.20–10.40 Családban marad. Romboló és erősítő tényezők a generációváltáskor.
Rudas László elnök, Családi Vállalkozások Országos Egyesülete (CSVOE)

10.40–11.10 Webtelevízió
Elődök, utódok együttműködése a családi cégben. Ütközés és harmónia.
Stúdióbeszélgetés Hochschornerné Strasszer Éva ügyvezetővel és lányával, Strasszer Judit ügyvezetővel (SHS Kft.)

11.10–11.30 A generációváltás előkészítésének mélyinterjúztatásból leszűrt tapasztalatai.  Ahogyan a mentorprogram szakértői látják.
Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány

 

11.30–11.50 Kávészünet, személyes konzultáció az előadókkal

11.50–12.10 Büszkeség és balítélet. Az alapítók átpozicionálása a generációváltás folyamatának kulcsa.
Borbély László ügyvezető, SPA Tudásbázis Kft.

12.10–12.40 Webtelevízió
Mikor engedi el jó szívvel az alapító a cégét? Miért aggódik és mitől nyugszik meg?
Stúdióbeszélgetés: Gablini Gábor tulajdonos, Gablini Kft. és Demcsák Mária Piac & Profit alapító

12.40–13.00 Biztonságban a jövő! A társasági szerződésben rejlő lehetőségek.
Dr. Kovács Attila irodavezető partner, KRS Ügyvédi Iroda

13.00–13.20 Gondolkodjunk szerkezetátalakításban és családi cégcsoportban!
Csővári István ügyvéd, partner, Jalsovszky Ügyvédi Iroda

13.20–13.40 A generációváltás kockázatai, avagy hogyan maximalizálhatjuk cégünk értékét?
Kelemen Viktor ügyvezető, Bureau Veritas Magyarország Kft.

 

13.40–14.00 Ebédszünet, személyes konzultáció az előadókkal

14.00–14.20 Cégeladás, mint a generációváltás alternatívája. 
Szapár András cégvezető, cégetveszek.hu

14.20–14.40 A sikeres generációváltás 5 feltétele.
Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, Vállalatépités.hu

14.40–15.00 Utódlási és exit megoldások kicsiknek és nagyoknak.
Salzmann Zoltán utódlási tanácsadó, Salzmann  & Partners Vezetési Tanácsadó

15.00–15.20 Jól szervezett, fejlett technológiájú céget könnyebb átvenni és átadni. Alapvető elvárások a szervezettel szemben.
Pálos Ildikó szervezetfejlesztő, Generációk Partnere

15.20–15.50 Webtelevízió
Az előd és az utód eltérő menedzsmentszemléletének közös nevezője.
A színpadon: Varga István László digitalizációért felelős igazgató, és Varga Bonifác Péter ügyvezető, Manta Digitál Marketing

 

Még earlybird kedvezménnyel!
p

Figyelem!

Az előadókkal személyes konzultációs lehetőség 7 napon át a videóközvetítés felületén, az előadók fotója alatt. A videóközvetítés aznap és még 6 napig visszanézhető!

P

Az élő videókonferencia részvételi díja 14.000 Ft + áfa helyett

Earlybird kedvezménnyel: 12.000 Ft + áfa

button_regisztracio

p

A konferencián résztvevőknek a következő szolgáltatásokat adjuk:

  • a szakmai program élő videóközvetítéséhez jutást (egyéni jelszóval, internetes felületen és facebook zárt csoportban).
  • az elhangzott előadások prezentációinak (melyek közzétételét az előadó engedélyezi) letöltését;
  • a videókonferencia élőközvetítéséhez egyéni kódot és annak 7 napig használatát.

Jelentkezés a KKV-AKADÉMIA  2021 I. féléves videókonferenciáira

19 üzleti témában akár 35 %-os előregisztrációs kedvezménnyel!
Témák, időpontok, regisztrációs feltételek

Részvételi díj


  • A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.

  • A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési- és számlázási adatokat is.

  • Az átutalásos távnyomtatásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel a regisztrációkor megadott e-mail címre küldjük meg. A bankkártyás fizetést követően távnyomtatási számlát küldünk az előzőekben foglaltaknak megfelelően.

  • Lemondástcsak írásban (e-mailen) fogadunk el  a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetése kötelező, a részvételi díj rendezése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
    A résztvevő személyét módosítani lehet. Kérjük, szándékait a konferencia@ppkonferencia.hu e-mail címen jelezze!

  • Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.

  • Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet, illetve fotók. Ezeket a hang és képanyagokat print és online lapokban, a konferenciáról tudósításban felhasználhatja.



Lemondási feltételek


  • A regisztráció lemondását a fentiekben foglalt határidőig áll módunkban elfogadni, amely esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük.

  • Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján nem tekintette meg, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni

  • Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen:
    e-mail:konferencia@ppkonferencia.hu



Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

A videókonferencia megtekintéséhez kattintson a képre!

Konferencia videó kép

Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

Regisztrációs űrlap

Szervezeti adatok:
Cégforma / magánszemély / egyéb*:
Hivatalos cégnév*:
Adószám*: - -
Éves forgalom millió Ft-ban:
Szervezet tevékenységi köre:
Szervezet létszáma:

Cég székhelyének pontos címe:
Irányítószám*:
Település*:
Utca, házszám, emelet, stb.*:

Számlázási adatok:
» Szervezeti adatok másolása a számlázási adatokhoz
Vevő neve* (számlázáshoz):
Irányítószám* (számlázáshoz):
Település* (számlázáshoz):
Utca, házszám, emelet, stb.* (számlázáshoz):
Kapcsolattartó neve* (számlázáshoz):
Kapcsolattartó e-mail cím* (számlázáshoz):
Kapcsolattartó telefon: (számlázáshoz)
Részvételi díj*:

Honnan hallott a konferenciáról?
Résztvevők száma

Résztvevők:

Kérem töltse ki a résztvevő(k) adatait, majd felvitel után nyomjon az Adatok jóváhagyása gombra.

Résztvevő: 1/1
Résztvevő neve*:
Beosztás*:
E-mail cím*:
Telefon*:
Fax:
Mobiltelefon:

Amikor az utolsó résztvevő adatait is jóváhagyta, kérem a következő kérdésekre még válaszoljon és kattintson a Regisztráció elküldése gombra.

Megjegyzés:
Kupon kód:

Fizetés módja*:
A regisztrációs adataival kapcsolatos további adatkezelési tájékoztatónkat itt találja.
 
Regisztráció elküldése
A kártyás fizetés szolgáltatója:

Rendező

Szakmai támogatók

Prezentációt tartó cégek

Kiemelt szakmai partner

Szakmai partner

További konferenciák